Nem okozott fennakadást a helyi járatok leállítása Esztergomban

Nem okozott fennakadást Esztergom közlekedésében, hogy hétfőn kétszáz helyi járat nem indult el a városban, a Vértes Volánnak a tartalékban lévő buszait sem kellett bevetnie – közölte a társaság kommunikációs munkatársa az MTI-vel.

Pruzsina Alice elmondta, a vállalat a szerződés felmondásától számított három hónapban átszervezte a menetrendet, ötszáz távolsági, helyközi és elővárosi járattal szállítják az utasokat. Az elmúlt hetekben nyolcezer új menetrendet osztottak ki, és minden egyes megállóban tájékoztatják az utasokat, hogy az adott helyszínen megállnak-e a járatok, illetve hol találják a legközelebbi megállót.

A város egyetlen taxitársaságának vezetője az MTI megkeresésére elmondta, hogy reggel hattól kilenc óráig egyetlen hívást sem kaptak.

A Vértes Volán április 6-án jelentette be, hogy leállítja a helyi közlekedést Esztergomban, mert az önkormányzat három éve 112 millió forinttal tartozik vállalatnak. A járatok megszüntetésével a Volán megvárta a tanév végét.

Németh Tamás vezérigazgató korábban közölte, hogy az alapellátást – a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal közösen kidolgozott megoldással – csaknem ötszáz távolsági, helyközi és elővárosi járattal biztosítják. Közlése szerint a helyközi menetrendi korrekcióval az idén mintegy 76 ezer kilométer teljesítménynövekedéssel számolnak.

A vezérigazgató beszámolt arról, hogy a jelenlegi adósságrendezési eljárásban befogadták ugyan a Vértes Volán tartozását, de megfizetése továbbra is bizonytalan. A szolgáltatás további sorsáról, újabb pályázatról szóló előterjesztés többször is szerepelt az önkormányzati testület napirendi tervei között, de a témát eddig nem tárgyalták.

Esztergomban március 17-én lemondott az LMP-s alpolgármester, majd március végén Tétényi Éva független polgármester bejelentette, hogy a Fidesz-frakció együttműködésének hiánya miatt, tartós akadályoztatásra hivatkozva, nem tart több képviselő-testületi ülést, és nyílt levélben kéri a testület feloszlatását Orbán Viktor miniszterelnöktől, Esztergom díszpolgárától.

A patthelyzet oka, hogy a polgármester – arra hivatkozva, hogy 1,2 milliárdos kifizetetlen számlát és 25 milliárdos adósságot örökölt az előző, a fideszes Meggyes Tamás vezette önkormányzattól – adósságrendezési eljárást kért a város ellen. A Fidesz az első képviselő-testületi ülésen közölte, hogy fél évig nem jelöl alpolgármestert, majd törvénytelennek ítélte az adósságrendezési eljárás megindítását.

Hirdetés