6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiHűteni tudják agyukat a rénszarvasok

Hűteni tudják agyukat a rénszarvasok

A rénszarvasok éppúgy lihegnek, mint a kutyák, ha melegük van – derítették ki norvég kutatók.

Magyarázatuk szerint mivel a rénszarvasok nyelve nagy és sűrű érhálózat szövi át, jó a vérellátása, lihegéskor pedig az elpárolgó víz hőt von el a vérből.

Arnoldus Blix, a norvég Tromsöi Egyetem kutatója társaival óránkénti kilenc kilométeres sebességgel futtatta az állatokat futószalagszerű szerkezeten. Először a légzés vált szaporábbá, percenként hétről 260-ra emelkedett, tehát másodpercenként több mint négyszer vettek levegőt a szarvasok – közölték a tudósok a Journal of Experimental Biology című szaklapban a Die Welt internetes kiadása szerint (www.welt.de).

Először orron át lélegeztek az állatok, így az orrmelléküregek nyálkahártyáján át a hideg levegő csökkentette az ott áramló vér hőmérsékletét, ami aztán szétáramlott a testben. Ha folytatták a futást, elkezdtek lihegni: szájukat nagyra tátva, lógó nyelvvel.

Amikor az agy hőmérséklete elérte a kritikus 39 Celsius-fokot, egy harmadik mechanizmus is működésbe lépett. A légzéssel hűtött vér az orrból nem egyenletesen oszlott el a testben, hanem elsősorban az agyba áramlott. Annak ellenére, hogy lihegéskor az orron át mindössze a légzés két százaléka zajlik, működik ez a módszer.

A belélegzett levegő tetemes mennyiségű, és a rénszarvasok otthonában többnyire hűvös – érveltek a kutatók.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő