Október végén tárgyalhatja a költségvetést a kormány

Október 27-i ülésén foglalkozhat a kormány a jövő évi költségvetésről szóló előterjesztéssel, amelynek elfogadása december folyamán várható az őszi parlamenti ülésszakra vonatkozó törvényalkotási program szerint.

A Magyar Közlönyben kedden jelent meg az a határozat, amely az év végéig terjedő időszak törvényalkotási programjaként meghatározott kormányzati feladatok ütemezéséről szól. E szerint a 2011-es büdzséről szóló előterjesztés és a költségvetést megalapozó törvények módosítására vonatkozó javaslat október 27-én kerül a kabinet asztalára a Nemzetgazdasági Minisztérium előterjesztésében.

Az őszi első, szeptember elsejei ülés napirendjén a bioüzemanyagokról szóló törvényre, illetve a honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló jogszabály módosítására vonatkozó előterjesztés szerepel majd, az utolsónak tervezett kormányülésén a nemzeti értékekről és a hungarikumokról tárgyalnak majd a kabinet tagjai december 8-án – derül ki a friss kormányhatározatból.

Mint arról az MTI korábban beszámolt, a kormány – a nemzetközi szerződésekkel összefüggő törvényalkotási feladatokon kívül – összesen 42 javaslat benyújtását tervezi az őszi ülésszak során.

Ezek között szerepel a 16 százalékos szja bevezetéséről szóló adócsomag, a nemzeti eszközkezelőről szóló indítvány, a lakás-takarékpénztárakról szóló törvény módosítása, a 40 év szolgálati idővel rendelkező nők öregségi nyugdíjjogosultságának megteremtésével összefüggő javaslat, a gyes és a gyed újraszabályozása, a gyes melletti nyolcórás munkavégzés tilalmának visszaállítása.

Biztosítanák, hogy 2011. január 1-jétől megkezdhessék működésüket a megyei kormányhivatalok és több, nemzetpolitikai vonatkozású jogszabály változtatását is tervezik – például a Szülőföld Alapról, illetve a szomszédos államokban élő magyarokról szólót -, hogy a határon túli magyarok támogatását egységes rendszerbe foglalják. Az új Polgári törvénykönyv a kabinet szándékai szerint 2013. január 1-től egységesen lép majd hatályba, az erről szóló javaslat parlamenti elfogadásánál decemberrel kalkulál a kormány.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés