Orbán: senkinek sem csökkenhet a fizetése

Senkinek, így a magánszférában dolgozóknak sem csökkenhet a fizetése az arányos, egykulcsos adórendszer bevezetésével – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben napirend előtt. A kormányfő közölte, hogy számos helyről érkeztek hírek arról, hogy a piacon, a magángazdaságban bércsökkenés történt.

Ezt nem fogadjuk el – mondta a miniszterelnök, hangsúlyozva: a kabinet érvényt szerez vállalásának és gondoskodik arról, hogy a magánszférában se csökkenjen senkinek a fizetése.

A miniszterelnök kifejtette: a kormány vállalta, hogy az új adórendszer bevezetésével senki sem járhat rosszul, ezért a kabinet a költségvetési intézményekben pótlékot vezetett be, bérgazdálkodási irányelveket adott ki a többségi állami tulajdonú cégek számára, és megállapodott az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a béremelésekről.

A miniszterelnök felkérte Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki az ország újjászervezésének programját, amelynek célja, hogy minden munkaképes embernek legyen munkája és tudjon megélni belőle. Ezt a programot a kormány március 15. előtt benyújtja az Országgyűlésnek. A kormányfő azt is mondta: a magyar gazdaság érdekeinek védelmére alkotmányos garanciákra van szükség, hogy a gazdaságot ne lehessen még egyszer úgy tönkre tenni, ahogy az elmúlt években megtörtént.

Az alkotmányozásról szólva a miniszterelnök közölte: az új alkotmány egyrészt azért szükséges, mert helyre akarják állítani az 1956-os forradalom igazságát, másrészt “hozzá akarjuk magunkat igazítani az új időkhöz”. Orbán Viktor azt mondta, a különleges idők különleges eszközöket igényelnek. Ezért merül fel szerinte jogos igény arra, hogy az alaptörvénybe foglalják például az államadósság korlátjainak megállapítását, a nemzeti vagyon védelmét vagy a biológiai sokszínűség fenntartását.

Az alkotmányozás a magyar gazdaság talpraállításának nélkülözhetetlen része, az új magyar alaptörvény az ország alapvető gazdasági érdeke – közölte.

A miniszterelnök hétfőn, napirend előtt arról is szólt, hogy szerinte Magyarország nevetségessé tette a médiatörvényt támadók érveit, meg- és kikövetelte a magyaroknak járó tiszteletet. Orbán Viktor azt mondta: a médiatörvény ürügyén támadást indítottak Magyarország ellen, a magyar demokratikus elkötelezettséget megkérdőjelezték, a magyaroknak kijáró tiszteletet megsértették, figyelmen kívül hagyták önbecsülésüket. A kormány azonban ezt a támadást visszaverte – hangsúlyozta a kormányfő.

Az államadóssággal és a munkanélküliséggel egyszerre kell megbirkózni, mégpedig úgy, hogy akiktől az elmúlt nyolc éven át folyamatosan elvettek, azoktól nem kérhető további áldozat – közölte napirend előtti felszólalásában a miniszterelnök.

Hirdetés

Comments are closed.