8 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
Kezdőlapne pipáld kiOrszágszerte portyázott a sásdi csalóbanda

Országszerte portyázott a sásdi csalóbanda

Szerte az országban száznál is több embert vert át hat sásdi csaló az elmúlt hónapokban. Vaktában telefonáltak, és mindenkinek mesés nyereményt ígértek, cserébe azt kérték, hogy diktáljanak be telefonkártya aktiválási kódokat, vagy utaljanak pénzt egy hazai bankszámlára – közölte hétfőn a rendőrség.

Ötven sértett fizetett, átlagban húsz és kétszázezer forint között, de ketten annyira megszédültek az ajánlattól, hogy egyenként (!) közel egymillió forintot utaltak. A nyomozók szerint a sértetti kör ennél jóval nagyobb lehet, eddig nem mindenki tett ugyanis feljelentést.

A csalók a kiértékelt híváslistákon buktak meg, valamint azon, hogy hirtelen és látványosan költekeztek. A házkutatáson több SIM-kártya és telefon került elő, pénz viszont nem, mert azt azonnal elköltötték – ismertette az ügy részleteit a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az értelmi szerzők – három férfi – előzetes letartóztatásban vannak, két nő és egy férfi, akik a gyanú szerint a banki ügyletekben segédkeztek, még szabadlábon védekezhetnek, az összes gyanúsított feltáró jellegű beismerő vallomást tett. Az ügyben üzletszerűen elkövetett csalás miatt folytat büntetőeljárást a Komlói Rendőrkapitányság.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő