Palesztina: nem lesz gyökeresen új helyzet?

Nem fog gyökeresen új helyzetet teremteni Palesztina számára az ENSZ Közgyűlés palesztin államiságot támogató esetleges határozata – mondta Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) tudományos főmunkatársa egy hétfői szakértői beszélgetésen, Budapesten.

Egy ilyen támogató határozatnak, “ha objektívek és mértéktartóak akarunk lenni”, korlátozottak lesznek a hatásai és következményei, a palesztin állam létrejötte nem lesz kézzelfoghatóbb, konkrétabb – fejtette ki véleményét a szakértő az MKI rendezvényén, amelyet A palesztin állam kérdése az ENSZ előtt címmel tartottak.

Törő Csaba szerint a napirenden lévő palesztin kezdeményezés – Mahmúd Abbász palesztin elnök pénteken New Yorkban átadta Ban Ki Munnak, a világszervezet főtitkárának a palesztin ENSZ-tagfelvételi kérelmet – lényegében nem a palesztin állam létrehozásáról, hanem az államiságra vonatkozó régi igények újabb megerősítéséről szól.

A palesztinok politikai szándéka nyilván az, hogy “elektrosokkal” felélesszék a békefolyamatot. Jogi céljuk pedig az lehet, hogy Palesztina – a Szentszékhez vagy a Nemzetközi Vöröskereszthez hasonlóan – megkapja az ENSZ-ben a megfigyelői státust. Ezzel eddig az 1964-ben létrejött összpalesztin szervezet, a diaszpórában élő palesztinokat is tömörítő Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) rendelkezett.

Az MKI szakértője szerint a mostani palesztin kezdeményezés nem vezethet a palesztin állam ENSZ-tagságához, mivel a világszervezet Biztonsági Tanácsában az Egyesült Államok – mint kinyilvánította – azt megvétózná. A BT elutasítása után a Közgyűlés egy deklaratív, jelképes határozatot hozhat majd a palesztin államiság elismeréséről.

Törő Csaba úgy látja, egy ilyen közgyűlési határozatnak “erősen kérdéses a használhatósága, jogi haszna”, még az ENSZ keretei között is. A közgyűlési állásfoglalás továbbgyűrűzésével Palesztina esetleg további jogosultságokat szerezhet az ENSZ szervezeteiben, nemzetközileg pedig annyi lehet a következménye, hogy a határozatot megszavazó államok kétoldalú kapcsolataikban egy még nem létező állam képviselőjeként kezelhetik a PFSZ-t.

A külügyi szakértő a palesztin államiság történetét áttekintve azt mondta, nemzetközi jogi szempontból hiba volt, hogy 1948 májusában, a palesztinai brit mandátum végével, elmaradt a palesztin államiság kinyilvánítása. Az egyik fél határozottan állást foglalt – Izrael állam azonnal kikiáltotta létét, amelyet az Egyesült Államok rögtön elismert -, a másik fél viszont hallgatott, a palesztinok nem jeleztek semmit, így egy jogilag rendezetlen kérdés jön létre. Az ENSZ 1947-es 181. számú közgyűlési, úgynevezett területi felosztási határozata a két állam egymás mellett éléséről beszélt, javaslatot tett a brit mandátumi terület felosztására, az arab közösségnek 44, a zsidóknak 56 százalékot irányoztak elő, de ezt az arabok elutasították.

Gazdik Gyula, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutató Intézetének (SVKI) tudományos főmunkatársa felidézte, hogy Magyarország 1988 novemberében – amikor az első intifáda, palesztin felkelés után a PFSZ nemzeti tanácsa kinyilvánította a palesztin állam létrehozásának igényét – elismerte a palesztin állam kikiáltását, de nem a teljes palesztin államiságot. Az akkori NDK viszont elismerte ez utóbbit, és így tett az egykori szocialista táborhoz tartozó Vietnam, Kuba és Kína is. (Az ENSZ Közgyűlés érdekes helyzetet teremtve elismerte a proklamációt, s vele a palesztin önrendelkezés elidegeníthetetlen jogát, de nem a palesztin állam létrejöttét.)

A történész – rámutatva, hogy a palesztin államiság kérdése az ENSZ Közgyűlés mostani ülésszakának egyik legfőbb vitatémájává vált – azt mondta: a jelenlegi izraeli kormánynak nem érdeke egy palesztin állam létrejötte. Hozzátette, ismert az a jeruzsálemi vélemény, amely szerint a palesztin állam megalakulása egzisztenciális veszélyt jelentene Izrael számára. Gazdik Gyula úgy ítélte meg, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az időre játszik. Emlékeztetett az amerikai választások közeledtére, arra, hogy Washingtonnak “elég kellemetlen Netanjahu”, valamint, hogy “a megszállt területeken gőzerővel folynak az építkezések”.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés