Pannon Volán: sztrájkot hirdet a szakszervezet

Egynapos sztrájkot hirdet több autóbusz-közlekedési szakszervezet március 31-re üzemkezdettől üzemzárásig az elégséges szolgáltatás biztosításával Baranya, Somogy és Tolna megyében, a munkabeszüntetés érinti a Pannon, a Kapos és a Gemenc Volán Zrt.-t.

Az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségének (AKSZSZ) hétfői közleménye szerint a szakszervezetek a munkáltatókkal március 2-án kezdik a megismételt egyeztető tárgyalásokat, ahol hivatalosan is bejelentik a három megyét és a három társaságot érintő egynapos sztrájkot.

Az AKSZSZ úgy döntött hétfői rendkívüli elnökségi ülésén, kiáll az eddigiekben megfogalmazott bérkövetelése mellett, nem áll el attól, hogy a munkáltatók elutasító magatartása miatt sztrájkkal, sztrájkokkal kényszerítse ki a 6 százaléknak megfelelő 11.700 forintos havi béremelést – olvasható a közleményben.

A szakszervezetek jelenleg már úgy ítélik meg, hogy a Volán társaságoknál a sztrájk ideje alatt az elégséges szolgáltatás mértéke nem haladhatja meg a szolgáltatás – közösségi közlekedés – 30 százalékát, illetve az átlagban foglalkoztatott munkavállalók nem több mint a 20 százalékát érintheti.

Az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége nem érti, hogy a MNV Zrt. mint tulajdonos miért nem vet véget a jelenlegi patt helyzetnek, annak tudatában, hogy a kormányzat egyértelműen kinyilatkoztatta, hogy az OÉT bérmegállapodás ajánlását az állami cégeknél is végre kell hajtani.

Az AKSZSZ szerint a szakszervezetek annak érdekében, hogy a jogszabályi előírások sérelme nélkül eredményes munkabeszüntetéssel kényszerítsék ki a munkáltatókkal szemben az OÉT bérajánlásában foglalt 6 százalékos bérfejlesztést, megismételt eljárásban folytatják le a munkáltatókkal a sztrájk előtti kötelező hét napos egyeztető tárgyalást.

A közlemény szerint az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségének tagszervezetei, az Autóbuszközlekedésben és Személyszállításban Dolgozók Uniója Baranya Megyei Független Szakszervezete, a “DÁM” Autóbuszvezetők Független Szakszervezete és a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezet az elnökségi ülésen értékelte a Fővárosi Munkaügyi Bíróság február 22-én meghozott végzését, amelyben a szakszervezetek kérelmét érdemi tárgyalás nélkül elutasította.

Hirdetés