Parlament: Malév, vörösiszap, 2006-os erőszak

A képviselők az Országgyűlés következő heti, kétnapos ülésén hozzájárulhatnak a Malév-bizottság felállításához, továbbá meghatározhatják a kolontári vörösiszap-katasztrófa felelőseit, és szavazhatnak a 2006-os erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentéséről is. A Ház emellett gazdasági kérdésekben is határozhat: a kormány javaslatára felére, esetenként negyedére rövidülhet a kiemelt beruházások környezetvédelmi engedélyeztetésének ideje; kedden pedig a deviza-eladósodás kérdésköréről kezdődhet vita.

A Malév-bizottság felállítására Budai Gyula fideszes elszámoltatási kormánybiztos javaslatára kerülhet sor hétfőn. A testület a közelmúltban csődbe jutott légitársaság és a Budapest Airport Zrt. privatizációjának körülményeit, valamint a Malév visszaállamosításának folyamatát vizsgálhatja a 2002-2010 között hozott intézkedések elemzésével. Az Országgyűlés a vörösiszap-katasztrófa ügyében már a korábban felállított vizsgálóbizottság jelentéséről dönthet.

A parlament ennek elfogadásával kimondaná, hogy az ipari katasztrófáért döntően a tulajdonos Mal Zrt. okolható, de a felelősségben osztoznia kell a társaság létesítését engedélyező hatóságoknak, továbbá az ellentmondásos szabályozást elfogadó jogalkotóknak és a hatóságok működtetéséért felelős kormányoknak. A képviselők szavazhatnak arról a jelentésről is, amelyet Balsai István korábbi fideszes miniszterelnöki megbízott készített a 2006-os erőszakos rendőri fellépésekről.

Az idő közben alkotmánybíróvá választott politikus-ügyvéd elemzésének bevezetőjében úgy fogalmaz, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után csalódott és felháborodott tömegek vonultak utcára, Gyurcsány Ferenc kormányfő pedig a “hatalmi arrogancia és az ököljog politikáját” választotta az “önkritika és visszavonulás” helyett. Balsai István megállapítása szerint Gyurcsány Ferenc hatalmának meghosszabbítását “rendőri túlkapások, békés polgárokba gázoló lovasroham, kilőtt szemek, jogtalan előállítások és letartóztatások” szegélyezték. A fentiek mellett egy negyedik határozati javaslatról is döntés várható: az Országgyűlés a kommunista diktatúra által kitelepítettekről és az őket befogadókról emlékezhet meg Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi, valamint Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezésére.

Elfogadhatják továbbá Pintér Sándor belügyminiszter azon javaslatát, amely a környezet- és természetvédelmi törvényben előírt engedélyezési határidőket csökkentené felére, esetenként negyedére a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásoknál. A határozathozatalok után Kósa Lajos (Fidesz) debreceni polgármester önkormányzatokat érintő közpénzügyi törvénymódosító javaslatáról kezdődik vita, majd – korábban tárgyalni kezdett előterjesztések vitáinak folytatása mellett – napirendre kerül egy újabb határozati javaslat. Ebben kormánypárti képviselők a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye felállításának századik évfordulójáról emlékeznek meg, és a parlamenttel kinyilváníttatnák, hogy a magyar görögkatolikus közösség társadalmi szerepvállalása felbecsülhetetlen értéke az országnak. Kedden az új javaslatok közül elsőként Kósa Lajos egy másik előterjesztése kerül terítékre, amellyel az önkormányzati feladatot ellátó egészségügyi intézmények ismét mentesülhetnének az építményadó alól.
Ezután kerülhet sorra a lakossági devizaeladósodás megakadályozását célzó kormányzati intézkedésekről szóló határozati javaslat. A bizottsági indítvány elfogadásával a parlament arra kérné a kormányt, vizsgálja meg a magáncsőd bevezetésének lehetőségét. A kabinet emellett arra is felkérést kapna, hogy építse be az általános és középiskolák tananyagába a pénzügyi rendszer alapismereteinek oktatását, valamint a banki tranzakciók minimális követelményeinek és a fogyasztóvédelmi jogoknak a megismertetését. A képviselők ezen javaslatéval közös vitában véleményezhetik az alkotmányügyi bizottságnak a 2002-2010 közötti devizaeladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősségről készített jelentését.

Az ülés végén a munkahelyi dohányzást korlátozó törvény kisebb változtatásáról kezdődhet vita. A fideszes Mengyi Roland és a kereszténydemokrata Stágel Bence azt javasolja, hogy a tűz- és robbanásveszélyes munkahelyen dolgozóknak is lehessen zárt légterű dohányzóhelyeket kijelölni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés