Piperék növelik az online forgalmat

Az online piac bővülésének ütemét meghaladóan bővül a napi fogyasztási cikkek internetes eladása, a forgalmat kifejezetten a kozmetikumok és a piperék nagyobb kereslete növeli – derült ki a KutatóCentrum 2011-es E-Shopping FMCG Reportjából.

A csütörtökön közzétett kutatás szerint bár a megelőző évhez képest a vásárlások értéke emelkedett, továbbra is spórolósan költenek az emberek.

Az adatok alapján 2010-ben még csak az aktív internetezők 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egy év alatt legalább egy alkalommal vásárolt napi fogyasztási cikket online, míg az idén már 15 százalékuk. A 36 százalékos növekedés pedig meghaladja a teljes online piac 27 százalékos növekedését.

A napi cikkek vásárlása területén a bővülést a piperék és a kozmetikumok piacának erősödése eredményezte, ez volt ugyanis az egyetlen kategória, amiben az előző évhez képest növekedést figyeltek meg a kutatás során.

A közlemény idézi Györfi Annát, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzserét, aki elmondta: az eredmény nem meglepő annak ismeretében, hogy a napi fogyasztási cikkeket is elérte a kuponláz. Igaz, egyelőre főként csak az illatszerekhez lehet olcsóbban hozzájutni a közösségi vásárlást kínáló oldalakon.

A felmérés szerint a napi fogyasztási cikkeket online vásárlók között a hagyományos boltok közönségéhez hasonlóan a nők vannak többségben, miközben a nők aránya jelentősen megnőtt az internetes vásárlók csoportjában is.

A KutatóCentrum felmérése szerint egy-egy online vásárlás alkalmával nem költenek sokat az emberek: a napi fogyasztási cikkeket vevők a legutolsó vásárlásuk alkalmával 84 százalékban 10.000 forint alatti összeget költöttek el, s ezen belül is legjellemzőbb az 1.000 forint alatti költés (26 százalék). A webes boltok számára ugyanakkor kedvező tendenciát jelez, hogy 2010-hez képest jelentősen, 12-ről 20 százalékra nőtt az 5.000 és 10.000 forint közötti értékben vásárlók aránya, illetve megduplázódott a több mint 20.000 forintot költők hányada.

A kutatás szerint azok, akik az elmúlt egy évben nem vásároltak napi fogyasztási cikket online, elsősorban arra hivatkoztak, hogy jobban szeretik személyesen megvizsgálni a terméket. Emellett 21 százalék azt is kiemelte, hogy gyorsabb és egyszerűbb leugrani a közeli boltba.

Hirdetés