Raffael magára vállalta a Cozma-gyilkosságot

Magára vállalta Marian Cozma megölését az utolsó szó jogán felszólalva Raffael Sándor pénteken a Győri Ítélőtáblán.

“Nagyon sajnálom, ami történt, senkinek nem akartam a halálát” – mondta a férfi, akit az első fokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság tavaly júniusban életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy legkorábban 30 év múlva szabadulhat. Hozzátette: “én vagyok egyedül felelős Marian Cozma haláláért”.

“Nem akartam gyilkos lenni, testi sértést akartam elkövetni” – bizonygatta, miután hosszasan sorolta, hogy szerinte milyen ellentmondások és pontatlanságok tarkítják a vele kapcsolatos bizonyítékokat, vallomásokat.

Az első fokon szintén életfogytig tartó fegyházra ítélt Németh Győző – megjegyezve, “ártatlan nem vagyok” – azt mondta az utolsó szó jogán: bátran viseli a rá kiszabott büntetést, de nem ölt meg senkit.

Kitért arra is: emberölés kísérletével két és fél évi eljárás után gyanúsították meg, “annak ellenére, hogy semmilyen új információ nem került elő”.

“Bármit megtennék, hogy visszacsináljam” – jelentette ki, hozzátéve, “ha megtehetném, odaadnám a vesémet Pesicnek”. Megtoldotta ezt azzal: saját példáján tudja, hogy mit jelent egy sportolónak egy életfontosságú szerve. Jelezte: minden vagyonáról lemond, hogy enyhíteni tudja a sértettek fájdalmát.

Azt kérte a fellebbviteli tanácstól, hogy olyan büntetést mérjenek rá, amelyet letöltve, “a hibákból okulva egy új, jó életet” kezdhet.

Szintén az ellene felhozott bizonyítékok közötti ellentmondásokat elemezte az utolsó szó jogán a két vádlott-társához hasonlóan társtettesként elkövetett emberölés és testi sértés kísérlete miatt első fokon elítélt Sztojka Iván, aki 20 év fegyházbüntetést kapott.

Kiemelte: a tévéből értesült arról, hogy halottja van a verekedésnek, és ő volt az első, aki feladta magát a rendőrségen. Előbb hosszan vívódott, hogy családja vagy a vele rokoni kapcsolatban lévő barátja, Németh Győző érdekeit helyezze előbbre.

Mint mondta, egy ellene korábban folyó eljárás, az ott tapasztaltak alapján arra számított, hogy tisztességes eljárásban tisztázhatja magát. Szerinte ezzel szemben “itt nem volt tisztességes eljárás”, mert a magyarországi romák lejáratása volt a cél.

“Én nem követtem el ezeket a bűncselekményeket” – fogalmazott, majd hozzátette, “sajnálom, ami történt, de én nem tudok elnézést kérni a sértettektől”.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés