Rázga Miklós a Nagyításban

Szakmai pályafutását 1985-ben, a Nemzeti Színház Stúdiójában kezdte. 1991-ben végezte el Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakát, innen a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz került. 1993-ban szerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz, ahol rögtön megtalálták a „nagy” szerepek. A három testőrben D’Artagnant játssza, a Chioggiai csetepatéban ő Titta Nane, a halászlegény, a Kabaréban Cliff Bradshaw, Az ügynök halálában Biff, az ügynök fia, a Veszedelmes viszonyokban pedig Valmont, az intrikus, aki végül maga esik csapdába. 2000-ben – kollégái biztatására – rendezőként is kipróbálta magát. Rendezett Hamptont, Csehovot és Pirandellót. Egy kereskedelmi televízió sorozatának 9 hónapig volt szereplője, egy, az MTV-ben futó sorozatban pedig 2 évadon keresztül láthattuk. Hazai viszonylatban nem rossz a pályaív, kétségkívül elégedettségre adhatna okot. Mégsem sokakat lepett meg, amikor tavaly beadta pályázatát a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára, amit el is nyert. Mint mindenbe, ebbe is nagy lelkesedéssel, vérmes reményekkel vágott bele. Vajon tudta-e, mire vállalkozik? Tart-e még a lendület másfél év után is? Direktorként marad-e elég ideje játszani? Hogy egyezteti össze menedzseri vénáját és művészi alkatát? Egy csésze kávé mellett ezekről is mesélt…

Mokos Tibor

 

Nagyítás Rázga Miklóssal május 29-én 17.30-tól a Pécs TV műsorán


 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés