Rekordrészvétellel zárták a Föld óráját

Globálisan és Magyarországon is rekordrészvétellel zárult a Föld órája mozgalom 2012. évi rendezvénysorozata: a világ 150 országából 6494 város, hazánkból 93 település csatlakozott a nemzetközi szervezetek, élükön a Természetvédelmi Világszövetség (WWF) felhívásához, és kapcsolta ki egy órára az elektromos berendezéseket.

Nyíregyháza nyerte a Föld órája fővárosa címet, ahonnan a magyarországi regisztráltak közel harmada csatlakozott a kezdeményezéshez.

Szombat este fél kilenckor ismét kialudtak a világ nagyvárosainak díszfényei. A 2007-ben Sydney-ből indult kezdeményezés mára a világ legnagyobb önkéntes akciója lett, amelyhez minden eddiginél több, 150 ország csatlakozott 2012-ben.

A WWF Magyarország csapata Budapesten a Lánchídról kapcsolta le a főváros fényeit. Budapesten négyezer ember ünnepelte az összefogás erejét és a Földet a 60 perc sötétséggel – tájékoztatta Antal Alexa, a WWF média menedzsere az MTI-t.

“Az idei WWF Föld órája hatalmas siker volt. A nagyvilágból összesen 150 ország és 6494 város csatlakozott, ami több mint eddig bármikor. Hazánkban is túlszárnyaltuk a tavalyi akciót, idén összesen 93 település, 467 vállalat és intézmény és közel 9000 magánszemély csatlakozott” – mondta az esemény után Figeczky Gábor, a WWF Magyarország igazgatója.

“A WWF Föld órája azonban nem csak arról szól, hogy évente egy órára lekapcsoljuk a fényeket. A kezdeményezés célja egy élhetőbb, fenntartható jövő kialakítása. Ehhez nagyon fontos a környezettudatos életmód, amelynek szimbólumává vált ez a mozgalom. A bolygó védelmében tett lépéseket ez az akció motiválja, és a sikerek azt igazolják, hogy a 60 perces sötétségen túl a hosszú távú eredmények sem maradnak el” – tette hozzá az igazgató.

Az akció eredményeként számos nagyváros tett komoly lépéseket az elmúlt években a fenntarthatóság jegyében, például Sydneyben a közvilágítást ledek látják el, és a WWF Föld órája olyan gesztusoknak is helyet ad, mint például az Öt Falu Egyesület azon felajánlása, hogy a leggyorsabban csatlakozó XVI. kerületi óvodának az összes csaptelepét víztakarékos adagolóval látja el – olvasható a WWF közleményében.

A WWF tájékoztatása szerint idén a mozgalomba bekapcsolódtak olyan országok is, mint Irak és Líbia, ahol a közelmúltban még háború dúlt. Oroszországból is óriási részvételről számoltak be, 15 millió ember kapcsolta le a világítást.
Míg 2007-ben az első ilyen megmozdulásban 2,2 millió ember vett részt, tavaly már 1,8 milliárd, idén pedig mintegy kétmilliárd ember csatlakozott a mozgalomhoz.