Részt vesz az alkotmánybíró-jelölésben az MSZP

Az MSZP részt vesz az alkotmánybírók jelölésében, de csak később, az általuk támogatott szakemberekkel történő egyeztetés után nevezi meg jelöltjeit.

Ipkovich György, az Alkotmánybíróság (Ab) tagjait jelölő eseti bizottság szocialista tagja kedden újságíróknak azt mondta: döntésükkel “lehetőséget akarnak adni” a kormánypártoknak arra, hogy ezúttal ne csak saját jelöltjeiket válasszák alkotmánybíróvá.

Az MSZP, miután egyeztetett velük, néhány napon belül megnevezi jelöltjeit – tette hozzá. (A szocialista párt tavaly júliusban – amikor a parlament Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt választotta meg – Mészár Rózát, a Legfelsőbb Bíróság bíráját jelölte az alkotmánybírói tisztségre, és szintén őt javasolta, amikor a pártok Trócsányi László lemondása miatt tehettek indítványt az Ab tagjaira.)

A szocialista politikus kitért arra is: nem értenek egyet az Ab létszámának növelésével. Szavai szerint ezt csak az indokolhatja, hogy a kormánypártok elégedetlenek a testülettel, így a már általuk jelölt bírók tevékenységével, azzal, hogy pártpolitikai helyett a szakmai önérzetüknek megfelelő döntést hoztak, amikor alkotmányellenesnek mondták ki a tisztviselők indoklás nélküli elbocsátását és a visszamenőleges hatályú jogszabályalkotást. Mint mondta, a kormánypártok alighanem ezért akarnak most változtatni az Ab összetételén.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz-KDNP jelöltjei között van-e, akit a szocialisták támogatnának, Ipkovich György úgy válaszolt: erről még nem döntött a frakció, ahogy arról sem, hogy Paczolay Péter jelenlegi elnök újraválasztásával egyetértenek-e. Ezzel kapcsolatban annyit mondott: nem tartja kizártnak, hogy megszavazzák Paczolay Péter újbóli megbízását.

A Fidesz Balsai Istvánt, a párt országgyűlési képviselőjét, Pokol Béla jogász-politológust, Szalay Péter ügyvédet és Szívós Máriát, a Fővárosi Bíróság tanácselnökét jelöli alkotmánybírónak; a jelöltekre Orbán Viktor tett javaslatot. A KDNP Dienes-Oehm Egon korábbi nagykövetet jelöli a testület tagjává. Az Ab elnökére Orbán Viktor nem tett javaslatot, Lázár János frakcióvezető keddi sajtótájékoztatóján ugyanakkor úgy fogalmazott: ha a pártelnök-miniszterelnök Paczolay Péternek, a testület jelenlegi vezetőjének újbóli megválasztását kezdeményezi, ő támogatni fogja.

Az Országgyűlés múlt hétfői döntése értelmében szeptember 1-jétől a jelenlegi 11 helyett 15 tagja lesz az Ab-nek. A parlament így várhatóan öt új alkotmánybírót választ majd rövidesen, mivel egy poszt jelenleg is betöltetlen. A Ház az Ab új tagjait legkésőbb július 31-ig választja meg, valamint e határidőig az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával a testület tagjai közül elnököt választ.

Az Ab tagjait és elnökét parlamenti eseti bizottság jelöli, szavazni arról tud a parlament, aki a tizenöt tagú testületben – amelyben nyolc képviselő fideszes, kettő KDNP-s, kettő MSZP-s, kettő jobbikos, egy pedig LMP-s – legalább nyolc támogató szavazatot kap.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés