5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiRétvári: a leendő egyházi törvény próbál rendet tenni

Rétvári: a leendő egyházi törvény próbál rendet tenni

Rendkívül fontosnak tartom, hogy az alkotmány elfogadása után az egyházi ügyekkel foglalkozó törvényjavaslat is a parlament elé került, hogy a jogszabály a több százra tehető hazai egyház között, azok túlburjánzó és kontrolállhatatlan „dzsungelében” rendet tegyen – mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára szombaton Jászjákóhalmán, a Kereszténydemokrata Párt (KDNP) helyi szervezetének kulturális rendezvényén.

A törvényi szabályzásra azért van szükség, mert az emberek számára visszás, ha olyan közösségek is egyháznak nevezik magukat, amelyeknek semmiféle lelki tanításuk nincs, és szervezeti felépítéssel sem rendelkeznek – tette hozzá az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke.

Rétvári Bence a törvényjavaslat lényegét ismertetve elmondta: azok a régóta hazákban lévő, a közbeszédben történelminek nevezett egyházak, mint a katolikus, a református vagy az unitárius, magától értetődően megkapják ezt az elismert státust, és kedvezményeiket továbbra is élvezhetik.

Az elmúlt években az országban megalakult felekezetek egy része, amelyek eddigi tevékenységük időtartamát tekintve nem nevezhetők történelminek, de egy nagyobb közösséget magukénak mondva működnek, az egyház titulusra lesznek jogosultak – jegyezte meg.

Rétvári Bence jelezte: a többi magát egyháznak nevező közösségnek a vallási egyesületté vagy gazdasági társasággá való átalakulás jelenhet továbbélési formát a törvényjavaslat alapján, így várhatóan a mostani kereken kétszáz egyházból mintegy ötven maradhat meg.

A politikus kitért arra is, hogy egyházat eddig Magyarországon húsz helyen lehetett bejegyeztetni, a törvény elfogadása után erre már csak a Fővárosi Bíróságon nyílik lehetőség, és vitás esetben szakértői vélemény alapján döntenek a nyilvántartásba vételről.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő