10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiRomagyilkosságok: hosszabbítják az előzetest

Romagyilkosságok: hosszabbítják az előzetest

Meghosszabbította a romák elleni támadásokkal gyanúsított négy férfi előzetes letartóztatását október 23-ig a Pest Megyei Bíróság szerdán, a megyei főügyészség indítványa alapján – közölte Stubeczky Sarolta bíró.

A megyei bíróság tanácselnöke elmondta: az előzetes letartóztatás meghosszabbításának oka, hogy mind a négy gyanúsított esetében fennáll a szökés, az elrejtőzés veszélye, valamint az, hogy a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, esetlegesen a bizonyítási eszközök megsemmisítésével akadályoznák az eljárást.

Három gyanúsított – K. Árpád, K. István és P. Zsolt – szabadlábon hagyása esetén tartani lehet újabb cselekmény elkövetésétől is, míg Cs. István vonatkozásában ezt a pontot nem állapították meg – tette hozzá Stubeczky Sarolta.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) múlt héten zárta le a nyomozást a hat halálos áldozatot követelő támadássorozat ügyben és az iratokat vádemelési javaslattal továbbította a Pest Megyei Főügyészséghez.

A rendőrség K. Árpádot, K. Istvánt és P. Zsoltot társtettesként, sok ember életét veszélyeztetve, részben 14 év alatti sérelmére, előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel, csoportos fegyveres rablással, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsítja.

K. Árpádot foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel is gyanúsítják, amiért 2008. június 2-án kétszer rálőtt a debreceni menekülttáborra, és ennek során egy ember könnyebben megsérült. A bűncselekmény-sorozat negyedik gyanúsítottját, Cs. Istvánt – aki két helyszínen sofőr volt – előre kitervelten, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítják a rendőrök.

A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint a négy gyanúsított összesen kilenc támadást hajtott végre, amelyek során hatan meghaltak, öten pedig súlyosan megsérültek. Ők követték el a besenyszögi fegyveres rablást is, ahol a támadásokhoz használt fegyvereket beszerezték. A hatóság szerint olyan személyi és tárgyi bizonyítékokat szerzett be a rendőrség, amelyek zárt láncot alkotnak és az elkövetők személyét egyértelműen bizonyítják.

A védőügyvédek azonban múlt szerdán az MTI-nek azt mondták: szerintük nincs elegendő bizonyítéka a rendőrségnek arra, hogy a gyanúsítottak követték el a támadásokat, és ez a bíróságon bebizonyosodik. Gerecs Krisztián, K. István védője közölte: az, hogy ügyfelének a DNS-ét megtalálták a támadások során használt fegyvereken, még nem jelenti azt, hogy ő ott lett volna a támadásnál vagy ő adta volna le a lövéseket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő