Schmitt Pál fogadta az ENSZ-főtitkárt

Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn hivatalában fogadta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt, aki Magyarország soros uniós elnökségi tisztségéhez kapcsolódóan folytat tárgyalásokat Budapesten.

Ban Ki Mun a találkozó utáni sajtótájékoztatón a Sándor-palota tükörtermében méltatta, hogy Magyarország az ENSZ dinamikus tagja, aktív szerepet vállal a világszervezet Emberi Jogi Tanácsának és nőkkel foglalkozó szervezetének munkájában, bőkezűen támogatja a nemzetközi békefenntartó küldetéseket.

Az új magyar médiatörvény és az alkotmányozás kapcsán azt mondta: a kormányzat felelőssége biztosítani, hogy az új jogszabályok összhangban legyenek a nemzetközi egyezményekkel.

Schmitt Pál egyebek mellett azt mondta vendégének: Magyarország az utóbbi húsz évben akkora változáson ment keresztül, amekkorához más országoknak száz évre volt szükségük.

Hirdetés