11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiSokmilliós telefonszámlákat generált egy csaló

Sokmilliós telefonszámlákat generált egy csaló

Legalább százmillió forintos kárt okozott egy csaló, aki vezetékes telefonokra olyan készülékeket szerelt, amelyek rövid idő alatt horribilis összegű számlákat generáltak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap. A rendőrség várja azok jelentkezését, akiket hasonló módszerrel csaptak be.

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi olyan, előre beprogramozott eszközökkel kapcsolta össze a vezetékes telefonokat, amelyek folyamatosan emelt díjas számokat hívtak.

A rendőrség a nyomozást egy budapesti férfi feljelentése alapján indította. A károsult arról számolt be, hogy egy internetes hirdetés nyomán telefonvonal-használati szerződést kötött egy cég nevében eljáró, Kovalits Gáborként bemutatkozó férfival.

A férfi a szerződés aláírása után a vezetékes telefonra egy készüléket szerelt, ez felkeltette a sértett gyanúját, ezért másnap tájékoztatást kért a szolgáltatójától. Ekkor derült ki, hogy a felszerelt készülék alig egy nap alatt több mint egymillió forintos forgalmat generált. A becsapott férfi ezután tett feljelentést.

A XVII. kerületi nyomozók a sértett lakásán fogták el az ott ismét megjelenő csalót, és igazoltatása során kiderült valódi személyazonossága is. M. József gépkocsijából különböző iratok, biankó szerződések, valamint a korábban lefoglalt készülékkel megegyező szerkezetek is előkerültek.

A nyomozás eddigi adatai szerint M. József terhére további két, hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmény is felróható. Az ismert három csalás során több mint százmillió forint kár keletkezett.

A rendőrség szerint valószínű, hogy M. József korábban hasonló módszerrel többeket is becsapott, ezért várják azok bejelentését, akiket hasonló módon károsítottak meg.

A BRFK XVII. kerületi kapitánysága különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, valamint magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást M. József ellen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő