Századvég: idén 2,8, jövőre 2,7 százalékkal nő a GDP

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idén 2,8, jövőre pedig 2,7 százalékkal nő, az infláció 2011-ben 4,4 százalékra gyorsul, jövőre 3,2 százalék lesz a Századvég Gazdaságkutató Zrt. szerint, amely azt várja, hogy a jegybanki alapkamat az idén 6 százalék marad, jövőre pedig 5,50 százalékra csökken.

A gazdaságkutató legfrissebb negyedéves elemzése szerint az idei évre tervezett költségvetési hiány szempontjából jelentős kockázatok láthatók a bevételi oldalon, elsősorban az általános forgalmi adó várható alakulása miatt.

A 250 milliárd forintos tartalék azonban, takarékos költségvetési politika mellett, elégnek tűnik az előirányzatban szereplő, GDP-arányosan 2,9 százalékos hiány eléréséhez. Ez azt jelenti, hogy nyugdíjkorrekcióval együtt 2 százalékos többlettel zárhatja az idei évet az államháztartás – derül ki az elemzésből.

A konvergenciaprogram szerint 2012-ben GDP-arányosan közel két százalékponttal javul az egyedi tételektől és a gazdasági ciklusok hatásaitól megtisztított strukturális hiány. A jelentős költségvetési kiigazítás hozzájárulhat ahhoz, hogy a konvergenciaprogramban foglaltaknak megfelelően 2015-re ötödével csökkenjen az állam mérete, javuljon a költségvetési egyensúly és ezzel együtt az ország versenyképessége.

Bár lát az intézet kockázatokat a makropályával és egyes konkrét intézkedésekkel kapcsolatban is, a konvergenciaprogram megvalósítása szempontjából az a legfontosabb kérdés, hogy el tudnak-e helyezkedni a munkaerőpiacon azok, akiket legérzékenyebben érint az állami transzferek csökkentése – olvasható az elemzésben.
A gazdaságkutató intézet szerint a hazai gazdasági növekedés továbbra is kétarcú: a bővülés motorja változatlanul az export, és a kivitelre termelő feldolgozóipar, míg a belső felhasználás, és ezzel együtt a szolgáltatások növekedése elmarad a korábban várttól.

A fogyasztás bővülését a háztartások megnövekedett óvatossága, a magas munkanélküliségi ráta, az erős svájci frank, valamint a hitelezés akadozása mellett 2012-től várhatóan a konvergenciaprogram intézkedései is érdemben visszafogják. Pozitívan hat ugyanakkor a fogyasztásra 2011-ben az szja-változás, illetve a magánnyugdíj-pénztári reálhozamok közvetlen kifizetése. Bár mindkét tétel volumenét tekintve jelentős, valószínűsíthető, hogy viszonylag kis részük válik közvetlenül fogyasztássá. Az export növekedése ugyanakkor továbbra is dinamikus, köszönhetően az élénk külső keresletnek. A beruházások területén is érezhető a gazdaság kettőssége: az exportorientált feldolgozóipar állóeszköz-felhalmozása csaknem 40 százalékkal bővült az első negyedévben, míg a termékeiket döntően a belföldi piacon értékesítő ágazatok mutatója stagnált, vagy csökkent.

A kutatóintézet várakozásai szerint a háztartások fogyasztási kiadása az idén 2,1 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal bővül.

Az idén 3,8 százalékos bruttó bérnövekedésre számít a Századvég Gazdaságkutató, köszönhetően a 4 százalékos béremelkedésnek a versenyszektorban, illetve a közmunkaprogram tavalyinál lassabb felfutása miatti bázishatásnak.

A hazai inflációt jelentősen megemelte az év eddig eltelt időszakában a mezőgazdasági termékek, illetve az olaj drágulása. A belső kereslet ugyanakkor továbbra is visszafogott, és a magas munkanélküliségi ráta meggátolja az ár-bér spirál kialakulását. A prognózis szerint 2011-ben 4,4, míg jövőre 3,2 százalékos lesz a fogyasztói árindex, vagyis a ráta a jövő év közepén az MNB 3 százalékos céljához közelít. A monetáris tanács ennek megfelelően nem változtatott az irányadó rátán, ami a Századvég Gazdaságkutató számításai szerint az idei év végéig 6 százalékon marad. Jövőre azonban a szigorú fiskális politika keresleti oldalon érdemben fékezi az árak emelkedését, így 2012-től az alapkamat lassú csökkentésére kerülhet sor.

Az április közepén közzétett konvergenciaprogramban az szerepelt, hogy a konzervatív tervezés szerint a gazdasági növekedés az idei 3,1 százalékról jövőre 3,0 százalékra lassul. A kormány szerint az infláció az idén 4, jövőre 3,4 százalék lesz. A konvergenicaprogram szerint a háztartások fogyasztási kiadásai a tavalyi csökkenés után az idén 3,1 százalékkal bővülnek.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés