Százmilliós áfacsalást derítettek fel Baranyában

Újabb uniós ügyletnek álcázott áfacsalást derítettek fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-Dunántúli Regionális Bűnügyi igazgatóságának pénzügyi nyomozói – tudatta kedden a hatóság.

Mint kiemelték, az elkövetők által használt módszer nem ismeretlen: egy szlovák gazdasági társaság nevében, európai értékesítésre, ennél fogva áfamentesen vásároltak gabonát, amit azonban belföldön, áfával növel áron adtak el.

Különböző termelőktől vásárolt nagy mennyiségben kukoricát,repcét, búzát egy szlovák cég nevében az a két férfi, akiket most különösen nagy értéket meghaladó adócsalással gyanúsítanak a NAV pénzügyi nyomozói.

Az áru ugyanis az Európai Unió helyett mindössze Pécsig, onnan pedig belföldi vásárlókig jutott el. Az uniós ügyletnek álcázott beszerzéskor a termelőknek nem fizettek áfát, eladáskor azonban bruttó értéken számoltak. A jelentős forgalom dacára a felszámolt áfát a cég vezetői nem vallották be, a nyomozás eddigi adatai szerint ezzel mintegy 110 milliós adóhiányt halmoztak fel.

A cég két vezetője előzetes letartóztatásban van. Az elcsalt adó és az ahhoz kapcsolódó bírságok megfizetése mellett akár 8 év börtönbüntetésre is számítaniuk kell az elkövetőknek. A nyomozás további szakaszában derül ki, hány termelő érintett az ügyletekben és pontosan mekkora kárt okozott a cég az állam költségvetésének – összegzett a NAV.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés