8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiSzilveszteri fürdőzés: közel százan merültek

Szilveszteri fürdőzés: közel százan merültek

Összesen kilencvenöten mártóztak meg az év utolsó napján a tapolcai Malom-tóban, amelynek a vize télen-nyáron egyaránt 14-16 fokos.

Az idén másodszorra szerveztek úszást az egyébként turisztikai látványosságnak számító, fürdőzésre nem használt tóban Tapolcán, s míg tavaly kizárólag férfiak csatlakoztak a rendhagyó évbúcsúztatóhoz, most huszonkét nő is megmártózott a Malom-tóban – mondta el Gerencsér Barbara rendezvényszervező az MTI-nek.

A legidősebb úszó 72, míg a legfiatalabb 9 éves volt. Schirilla György sportoló mellett az eseményen Kiss Gergő vb-bronzérmes úszó is részt vett, de betegség miatt csak a partról figyelte a Császár László tapolcai polgármester vezetésével vízbe merülő csapatot. A szervezők a tó közepén lévő adventi koszorúba egy üveg pezsgőt készítettek a résztvevőknek, akik a harminc perces fürdőzésről emléklapot is kaptak. A különleges hangulatú eseményt jövőre is megrendezik – tette hozzá Gerencsér Barbara.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő