Tarr Béla filmje nagydíjat kapott a Berlinalén

A nemzetközi zsűri nagydíjával tüntették ki Tarr Béla új filmjét, A torinói ló című alkotást szombaton a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál gálaestjén. A magyar művész alkotása a Berlinale versenyprogramjában, a nagyjátékfilmek mezőnyében szerepelt. Tarr Béla már korábban is vendégeskedett a rangos filmfesztiválon, ahová ezúttal Friedrich Nietzsche német filozófus és egy ló találkozását tovább szövő filmjével érkezett. A legjobb filmnek járó Arany Medve-díjat a Nadar and Simir: A Separation (Nadar és Simir, egy válás) című iráni film kapta, Aszgar Farhadi alkotása.


Tarr Béla az Isabella Rossellini vezette nemzetközi zsűri kanadai tagjától, Guy Madden producertől vehette át a zsűri nagydíját. A magyar rendező meghajolt a díjátadó gála vendégei előtt, a színpadon nem szólalt meg.

A legjobb filmnek járó Arany Medve-díjat a Nadar and Simir: A Separation (Nadar és Simir, egy válás) iráni alkotás érdemelte ki, a négy kilogrammos medveszobrot Isabella Rossellini és Dieter Kosslick fesztiváligazgató nyújtotta át az alkotóknak. Aszgar Farhadi rendező munkája két Ezüst Medve-díjat is kapott, a film – könnyek közt színpadra lépő – női szereplőit jutalmazták a legjobb női szereplőnek járó díjjal, a férfi szereplők mezőnyében az iráni mű férfi szereplőgárdája kapott Ezüst Medve-díjat.

Az iráni dráma sikerével az iszlám köztársaság a díjkiosztó gálát is “uralta”. Dieter Kosslick az est folyamán üres széket helyezett a színpadra, ezzel jelképezve a zsűri hiányzó tagjának, az Iránban rendszerellenes propagandatevékenység címén elítélt Dzsafár Panahi rendezőnek a hiányát. Kosslick szerint Panahi értesült a mellette tartott szimpátiatüntetésről és felhívásokról is, Berlinbe eljutott üzenetében azt mondta, korábban magányosnak érezte magát, de most már úgy gondolja, semmilyen művész nem lehet magára hagyatott, ha ilyen család tagja. “Talán nem tehettünk sokat, de legalább neki segítettünk” – mondta a közönség előtt Dieter Kosslick.

A rendezők közül Ulrich Köhlert, a Schlafkrankheit (Álomkór) című német film direktorát tüntette ki Ezüst Medvével a zsűri, a díjat a testület német tagja, Nina Hoss színész-rendező adta át honfitársának.

Két Ezüst Medve-díjat is kiosztott a zsűri a kiemelkedő művészi teljesítményért, mindkettőt az El Premio (A díj) című film kapta. Az argentin katonai rezsim hajnalán, az 1970-es évek közepén játszódó alkotás operatőri és díszlettervezési munkája révén érdemelte ki a zsűri elismerését.

A legjobb elsőfilm egy háromtagú zsűri döntése alapján az On The Ice című alkotás lett, ebben a kategóriában még két különdíjat is odaítéltek, ezeket a The Guard, valamint a Die Vaterlosen című filmek kapták.

A rövidfilmekről döntő zsűri Arany Medvével jutalmazta a Paranmanjang (Éjszakai kapás) című dél-koreai filmet. Egy másik koreai alkotás, a Pu-Seo-Jin Bam (Rossz este) Ezüst Medvét kapott. A Berlinale Shorts mezőnyében 25 rövidfilm, közte a magyar Kárpáti György Mór munkája, az Erdő volt versenyben a fődíjért.

Hirdetés