Tévúton jár a kormány egészségpolitikája?

Az MSZP szerint tévúton jár a kormány egészségpolitikája, és az egyre mélyülő válsággal küszködő egészségügy újabb megpróbáltatással néz szembe.

Kökény Mihály, az MSZP egészségpolitikai tanácsadó testületének elnöke pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a kormány az arra felkészületlen központi közigazgatás fenntartásába adja a magyar szakellátást, és ezzel visszatér az egészségügyben az államszocializmus.

“Úgy állunk át az állami egészségügyi modellre, hogy ezt a kormány nem bocsátotta társadalmi vitára. A járulékok adóvá válásával végképp leépítik a társadalombiztosítást, hiszen az adókötelezettség teljesítésével az állampolgár nem szerez jogosultságot ellátásra” – tette hozzá.

Kökény Mihály szerint újabb megpróbáltatással néz szembe az egészségügyi ágazat, mivel a megyei és fővárosi kórházakat a szaktárca szinte teljesíthetetlen mértékű adatszolgáltatásra kényszeríti.

A múlt héten például azt tudakolták tőlük, van-e központi műtőjük, terveznek-e ilyet, van-e igényük épületfelújításra, tervezik-e sürgősségi részleg létrehozását – írta. “Valójában azt szeretnék megtudni, melyik városi kórházat szüntethetnék meg, feladatait a megyei intézményekbe átcsoportosítva” – fogalmazott a politikus.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés