Titanic centenárium

A száz éve, első útján elsüllyedt Titanic 3800 méteres mélységben, nagy területen szétszóródott roncsmezője egyben a világ legnagyobb tengeri temetője is. A fedélzeten tartózkodók és a halottak pontos számáról a mai napig valamelyest eltérő becslések vannak forgalomban, de az általánosan elfogatott adat szerint minden idők lehírhedtebb hajókatasztrófájában a 2225 utas és tengerész közül 1512-en vesztek oda.

hirdetés

A pillanat, amikor a tengerhajózás egyetemes történetének addig megépített legnagyobb hajója 1912. április 15-ére virradóra, Újfundland partjaitól 600 kilométerre  nekirohant egy hatalmas jéghegynek, egyben a Titanicon utazók csaknem a felének a halálos ítéletét is jelentette.

A polgári tengerhajózás korabeli biztonsági előírásai ugyanis nem kötelezték az üzemeltetőket annyi mentőcsónak felszerelésére, amennyi a fedélzeten tartózkodók mindegyikének megmentésére elégséges lett volna. A Titanicon 64 mentőhajót lehetett volna elhelyezni, ám a White Star Line társaság, a 270 méteres, 52 ezer tonnás óriás tulajdonosa csak hússzal látta el csillogó új hajóját.

Mivel egy-egy mentőhajóban hatvanan fértek el, ez azt jelentette, hogy még tökéletesen megszervezett evakuálás esetén is legfeljebb 1200-an menekülhettek volna meg.

A süllyedő Titanicon azonban először az utasok – és a személyzet – hitetlenkedése, majd a valóság felismerését követő kapkodás miatt a kiürítés korántsem sikerül tökéletesre. A tengerre bocsátott első mentőhajóban mindössze 28-an ültek, vagyis a kapacitásnak nem egészen a fele volt kihasználva, és ez sok további mentőcsónak esetében is így volt.

Az eredmény: 1512 halott és 713 túlélő. Az utasok közül 820-an haltak meg és 497-en élték túl a világtörténelem addigi legsúlyosabb tengeri katasztrófáját. A személyzet tagjai közül a White Star korabeli adatai szerint 692-en követték a hullámsírba a Titanicot – köztük Edward J. Smith kapitány, aki a parancsnoki hídon halt meg -, és 216-an maradtak életben.

A hajó után kilenc évtizeddel a Titanic születési helye, a belfasti Harland and Wolff hajógyár is “elsüllyedt”. A cég éppen tíz éve, a szerencsétlenség 90. évfordulóján jelentette be, hogy a piac zsugorodása és a távol-keleti konkurencia miatt gyakorlatilag megrendelés nélkül maradt, és felhagy a hajóépítéssel. A Harland and Wolff fénykorában 35 ezer embert foglalkoztatott, egykor Írország, majd a később is brit fennhatóság alatt maradó Észak-Írország gazdaságának pillére volt, ma már azonban mindössze ötszázan dolgoznak a cégnél, amelynek fő profilja jelenleg a megújuló tengeri energiaforrások kiaknázására alkalmas berendezések fejlesztése és gyártása.

Nem sokkal élte túl a Titanicot és áldozatait az a fiatal rikkancs sem, akitől a londoni utca embere elsőként értesülhetett a hajót ért katasztrófáról. Mára sajtótörténeti klasszikussá vált az a fotó, amelyen a 16 éves Ned Parfett áll a White Star Line londoni székháza, az Oceanic House előtt, kezében az Evening News rendkívüli kiadásának példányaival, amelyek első oldalát a hatalmas betűkkel szedett szalagcím tölti ki: “Titanic Disaster, Great Loss of Life” – Katasztrófa érte a Titanicot, rengetegen meghaltak.

Parfett még hat és fél évet élt. A fotón megörökített egykori rikkancs 1916-ban önkéntesként jelentkezett frontszolgálatra, és az I. világháború egyik utolsó áldozataként, 1918. október 29-én, alig két héttel a harcokat lezáró tűzszünet előtt, 22 évesen halt meg az észak-franciaországi Valenciennes közelében, egy német tüzérségi támadásban.