Tovább esett Obama népszerűsége

A nagy munkanélküliség és a magas kormányzati kiadások miatt megriadt amerikai választók körében immár többen elégedetlenek Barack Obama elnök tevékenységével, mint ahányan támogatják. A megkérdezettek 72 százaléka mélyen aggódik a munkanélküliség miatt, 67 százalékukat pedig erősen nyugtalanítják a kormányzati kiadások.

A 9,5 százalékra felkúszott munkanélküliségi ráta és az egekbe szökő költségvetési deficit lerántotta a demokrata párt támogatottságát, és tovább erodálta Obama népszerűségét mindössze 20 hónappal hivatalba lépése után.

A válaszadók 52 százaléka elégedetlen Obamával. Az elnök támogatottsága 3 százalékponttal csökkent júliushoz képest, s most először fordult elő, hogy az Ipsos felmérésében népesebbnek bizonyult azok tábora, akiknek nem tetszik Obama munkája.

Alig több mint két hónappal a novemberi választások előtt a kongresszus mindkét házát és a Fehér Házat egyaránt ellenőrző Demokrata Párt számára aggodalomra adhat okot az is, hogy az amerikaiak 62 százaléka gondolja azt, hogy rossz irányba halad az ország.

A bejegyzett szavazók 46 százaléka tervezi azt, hogy a republikánusokra adja szavazatát, 45 százaléka pedig a demokratákra. (A felmérés hibahatára plusz-mínusz 3 százalék).

A szeptember közepén összeülő kongresszusi tagok nem sok fogódzót találnak a választók véleményében az adócsökkentések kérdésében. Miközben a megkérdezettek 54 százaléka első számú feladatnak tartja a költségvetési deficit csökkentését, 49 százalék meghosszabbítaná a mindenkire kiterjedő adócsökkentések év végén lejáró hatályát. Utóbbi döntés esetén még magasabbra szökne a hiány, ha csak a kormányzat és a törvényhozás meg nem állapodik a költségvetési kiadások mélyreható csökkentéséről, amit viszont bármelyik politikai pártnak igen nehéz véghezvinni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés