Tovább kutatnak a Tiszában eltűnt gyerekek után

Tovább keresik azt a két 13 év körüli fiút, aki csütörtökön merült el a Tiszában Dombrádnál – közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A mentőegységek a meder eredménytelen átkutatása után pénteken felfüggesztették a keresést.

Lehóczki László, a miskolci Spider Speciális Mentők vezetője az MTI-nek elmondta: szombaton a folyó felszínét vizsgálták át a kisvárdai tűzoltók, vasárnap pedig szonár segítségével folytatják kutatást az elmerülés helyén, illetve a Tisza két partja mentén. Jelenleg arra várunk, hogy a testeket feldobja a víz – tette hozzá a mentésvezető.

Lehóczki elmondta: a vízi rendőrök motorcsónakjaikkal próbálják a vizet megforgatni, hogy a testek felbukkanhassanak. Észlelésüket a sok uszadék nehezíti, ezért keresőkutyák is helyet kaptak a csónakokban.

Három helybeli fiú a folyó partján, a vízmérce lépcsőjén játszott, amikor az egyik fiú a vízbe csúszott. Őt, majd a segítségére siető másik két gyereket is elsodorta a víz, de az utolsóként vízbe csúszó fiúnak még sikerült a partra kapaszkodnia.

Hirdetés