Tripoli: hét civil halt meg a NATO-légicsapásban

A NATO légiereje csapásokat mért szerda éjszaka Tripoli egyik déli kerületére, és a Jana hivatalos líbiai hírügynökség szerint legkevesebb hét civil életét vesztette, 18 pedig megsebesült.

Korábban az Allibíja televízió számolt be a csapásmérésekről. A hírt megerősítették helybeliek is, mondván, hogy három robbanás dörejét hallották az említett Hellát al-Ferján városrész felől.

A líbiai hadsereg hivatalos közlése szerint a “keresztes gyarmatosítók barbár támadásának polgári mártírjai és sebsültjei vannak”. A Jana jelentése megemlítette, hogy lakóházak dőltek romba a bombázásokban.

A hírügynökség emlékeztetett arra is, hogy nap közben Tripolitól délnyugatra egy másik várost is NATO-csapás ért négy ember életét kioltva.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés