Tüntetőket kínzott az egyiptomi hadsereg?

Az egyiptomi hadsereg titokban több száz, sőt talán több ezer kormányellenes tüntetőt tartóztatott le a megmozdulások kezdete óta, és legalább néhányat közülük meg is kínoztak – adta hírül a The Guardian brit napilap egy birtokába került vallomásra hivatkozva csütörtökön.

Ilyen visszaéléseket korábban csak a rossz hírű biztonsági szervekkel (SSI) hoztak összefüggésbe az egyiptomiak, de a hadsereggel soha. “Ez szokatlan, és a legjobb tudomásunk szerint új dolog a hadsereg részéről” – mondta Hoszám Bahgat, az Egyiptomi Polgárjogi Kezdeményezés nevű szervezet igazgatója a brit lap internetes oldala szerint.

Bahgat rámutatott, hogy a hadsereg nem csak emberjogi aktivistákat, ügyvédeket és újságírókat vett őrizetbe, de országszerte rengeteg “hétköznapi” ember is eltűnt a hadsereg által ellenőrzött helyeken, akiket kétségbe esve keres a családjuk. “Őrizetbe vették a kijárási tilalmat megszegőket, a tüntetésen részt vevőket; azokat, akik visszabeszéltek a hadsereg egy tisztviselőjének, de azért is tartóztattak le embereket, mert gyanúsnak tűntek vagy külföldinek néztek ki” – fejtette ki az emberjogi szervezet vezetője.

A The Guardian több olyan volt fogvatartottal is beszélt, akik arról számoltak be, hogy a katonák ütlegelték és más más módokon is bántalmazták őket. Egyikőjüket, a csak keresztneve megadását vállaló Asrafot múlt pénteken tartóztatták le, amikor orvosi eszközöket próbált a a tüntetések központjának számító Tahrír téren felállított rögtönzött klinikákra szállítani.

“Egy mellékutcán sétáltam, amikor az egyik katona megkérdezte, hova megyek. Amikor megmondtam neki, azzal vádolt, hogy külföldi ellenségnek dolgozom, és erre a többi katona is odajött és ütni kezdtek a fegyvereikkel” – mondta a 23 éves fiú, akit ezután egy ideiglenes katonai ellenőrzőpontra szállítottak, ott a háta mögé kötötték a kezét és tovább ütötték, mielőtt a tér szélén álló Egyiptomi Múzeum mögötti, hadsereg által ellenőrzött területre vitték volna.

“Egy szobában tettek le, ahol egy tiszt azt kérdezte tőlem, ki fizetett azért, hogy a kormány ellen lázadjak. Amikor megmondtam, hogy én egy jobb kormányt szeretnék, megütötte az arcomat és a földre estem. Ekkor a katonák rugdosni kezdtek, egyikőjük folyton a lábam közé rúgott. Aztán azzal fenyegettek meg, hogy megerőszakolnak egy szuronnyal, amit meglengettek a lábam között. Azt mondták, hogy akár meg is halhatnék ott, vagy eltüntethetnének egy börtönben és soha, senki nem tudná meg. A kínzás fájdalmas volt, de az a gondolat, hogy eltűnhetnék egy katonai börtönben, még félelmetesebb volt” – mesélte Asraf.

Miután befejezték a kínzását, a fiút egy másik szobába vitték át, ahol legalább egy tucat, súlyosan megkínzott férfi volt. Körülbelül 18 óra múlva engedték őt szabadon, és figyelmeztették, hogy ne térjen vissza a Tahrír térre. Más kiszabadultak szerint azért kellett kínzásokat elszenvedniük a katonák részéről, mert külföldi hatalmakhoz, köztük a Hamászhoz és Izraelhez való kötődéssel vádolták őket.

Hirdetés