5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiÚjabb áldozatokat találtak Új-Zélandon

Újabb áldozatokat találtak Új-Zélandon

Hetvenötre emelkedett az új-zélandi Christchurch városát kedden megrázó földrengés ismert halálos áldozatainak a száma, miközben gőzerővel folyik az esetleges túlélők utáni kutatás – közölték a helyi hatóságok. A mentőalakulatok szerdára virradóra rohamtempóban kutatták át a romokat.

Munkájukba bekapcsolódott a hadsereg és sok önkéntes is. Ausztrália és az Egyesült Államok mentőosztagokat küldött a szigetországba. Jelenleg 300 embert tartanak nyilván eltűntként. A városban szükségállapotot rendeltek el, és mintegy ezer katonával körülzárták a központot, hogy megelőzzék a fosztogatást. A károk felméréséig bezárták Christchurch repülőterét.

Eddig mintegy százhúsz túlélőt mentettek ki, akik közül a legutóbbi, egy fiatal nő csaknem 26 órával a katasztrófa után mászott elő egy irodaház romjai alól. Anna Bodkin annak köszönheti az életét, hogy íróasztala alá bújt, maradt helye a mozgásra, és segítséget tudott hívni.

A „csoda” felcsillantotta a reményt a mentőkben, hogy lehetnek még túlélők a romok alatt, és ki is tudják őket hozni. Egy nőről mindenképpen tudnak, mert szerdára virradóra telefonált.

Egy rendőrparancsnok az új-zélandi állami rádiónak nyilatkozva beszámolt arról, hogy több esetben a romok alatt rekedtek sms-üzenetet tudtak küldeni, vagy valahogy zajt kelteni, és ez segítette a mentőket megtalálásukban.

John Key kormányfő repülőgépről nézte meg a természeti csapás sújtotta várost, és azt mondta: Christchurch „totális katasztrófaövezet” képét mutatja. Hozzátette, hogy a halálos áldozatok száma bizonyosan nőni fog.

A második legnagyobb új-zélandi várost kedden ebédidőben rázta meg a 6,3-as erősségű földrengés. Az utcákat emberek lepték el, és többükkel a rájuk zúduló törmelékek végeztek. Az elmúlt 80 évben ez volt Új-Zélandon a legtöbb halálos áldozatot követelő földrengés. A hatóságok jelen pillanatban 12 milliárd dollárra becsülik az összes kárt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő