13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiUzsorások előzetesben - most Szolnokon

Uzsorások előzetesben – most Szolnokon

Uzsora bűncselekménnyel gyanúsított négy személyt helyeztek előzetes letartóztatásba vasárnap az ügyészség indítványára a Szolnoki Városi Bíróságon – közölte Sándor Géza, a Szolnoki Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint az érintettek ellen bűnszövetkezetben és üzletszerűen elkövetett uzsora bűncselekmény bűntette miatt folyik nyomozás.

Az előzetes letartóztatás egyik oka, hogy megalapozottan feltételezhető, hogy az uzsorázással gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén a hatóság elől bizonyítékokat tüntetnének el, illetve tanúkat félemlítenének meg, nehezítve ezzel a hatóság bizonyítási eljárását – tette hozzá Sándor Géza. Hozzátette: a huzamosabb elkövetési időre tekintettel fennáll annak gyanúja is, hogy szabadlábon újabb, hasonló jellegű bűncselekményeket követnének el.

Az MTI információi szerint a letartóztatottak a Kunmadarason ismert T. család tagjai, akik ellen már hónapok óta érkeztek bejelentések uzsorázás miatt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő