Vasárnap hirdetnek kgfb-tarifákat a biztosítók

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is október 30-án lesz kgfb-díjtarifa hirdetés, annak ellenére, hogy ez a nap vasárnapra esik. A meghirdetett díjak még nem tartalmazzák a baleseti adót – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) csütörtökön az MTI-vel.

A piac szereplőinek döntése alapján az idén a biztosítók a díjtarifákat a Nemzeti Sportban és a Metropol vasárnapi különszámában publikálják.

A tervezett, a hírek szerint az éves kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díj 30 százalékának összegével megegyező baleseti adó nem épül be a biztosítási díjakba. Egyelőre e jogszabály csupán tervezet, annak végső formája még nem ismeretes. Bár a díjakba nem épül be a baleseti adó, ez nem jelenti azt, hogy azt nem kell majd megfizetni. Ha megjelenik a jogszabály és így ismertté válik a törvény végső szövege, a biztosítók az adót, annak mértékét külön sorban, a díjtól elkülönítve szerepeltetik majd az értesítőkön – hangsúlyozzák a MABISZ szakemberei.

A 2010. január elsejétől hatályos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási törvény alapján a kgfb szerződések évfordulója a törvény hatálybalépését követően megkötött szerződések esetében már nem a naptári év, hanem a biztosítás megkötésének napja. A 4,12 millió kgfb-szerződésből a becslések szerint még így is több mint 3,3 millió autósnak december 31-én “fordul” a szerződése.

Azoknak, akik nincsenek megelégedve biztosítójukkal és váltani akarnak, november 30-ig kell felmondaniuk az érvényben lévő szerződést és december 31-ig kell az új biztosítást megkötniük – hívja fel a figyelmet a biztosítók szövetsége.

Hirdetés