13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiVelence lesz a 2012-es EFOTT helyszíne

Velence lesz a 2012-es EFOTT helyszíne

Velence ad otthont 2012. július 3. és 8. között az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT), melynek házigazdája ezúttal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kreatív csapata lesz – jelentették be a szervezők kedden Budapesten.

Az 1976 óta megrendezett EFOTT már gyakran vissza-visszatér egyes helyszínekre, Velence is harmadik alkalommal látja vendégül a rendezvényt – emlékeztetett a keddi sajtótájékoztatón Maszlavér Gábor.

A fesztiváligazgató elmondása szerint három település és szervező csapat pályázott a 2012-es EFOTT megrendezésére. Az utóbbi esztendőkben a hetvenezres látogatószámot rendszeresen megközelítő EFOTT 2005 után látogat vissza a Velencei-tó partjára.

Oláhné Surányi Ágnes polgármester kiemelte Velence remek turisztikai adottságait: elmondása szerint az EFOTT zenei és más programjai mellett a vendégeknek számos egyéb alkalmuk lesz a kikapcsolódásra, a hosszú strandszakasz révén például kiváló lehetőség nyílik a sportolásra.

Kovács András, a BME Hallgatói Önkormányzatának elnöke felidézte: egy felmérés szerint a tavalyi EFOTT látogatóinak negyede a Műegyetemről érkezett, ami önmagában is bizonyítja, hogy az egyetem hallgatóit érdekli a kultúra.

A szervezők bejelentették: ezúttal is meghirdetik karácsonyi akciójukat, így decemberben kedvezményes áron lehet hozzájutni a jövő évi EFOTT-ra szóló hetijegyhez.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő