Visszalépett a cigány kisebbségi önkormányzat vezetője Gyöngyöspatán

Az utolsó pillanatban visszalépett a polgármester-jelöltségtől Gyöngyöspatán a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője, így csak heten pályáznak a poszt elnyerésére – tájékoztatta vasárnap az MTI-t, a voksolás megkezdését követően a helyi választási iroda vezetője.

Ifj. Farkas János, szombaton este, nem sokkal nyolc óra után személyesen nyújtotta be a választási bizottságnak a visszalépéséről szóló nyilatkozatát. Ugyanakkor nem indokolta döntését, a bizottság pedig nem kérhet indoklást – közölte Mátyás István.
Az MTI kereste ifj. Farkas Jánost is, ám a kisebbségi vezető vasárnap délelőtt nem volt elérhető.

Mátyás István arról is beszámolt, hogy semmilyen rendkívüli esemény nem történt azóta, hogy reggel hatkor kinyitották a szavazóhelyiségeket.

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szintén arról tájékoztatott, hogy nyugalom van a községben, a voksolást vasárnap délelőtt semmi nem zavarta meg.

Eredetileg nyolcan adták le a jelöltté váláshoz szükséges számú ajánlószelvényt, a parlamenti pártok közül egyedül a Jobbik indított saját jelöltet. Ugyanakkor a függetlenek között megtalálható a Véderő elnevezésű szervezet országos parancsnoka és visszalépéséig szerepelt a szavazólapon a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője is.

Az időközi polgármester-választást azt követően írták ki, hogy április 18-án, egészségügyi okokra hivatkozva lemondott Tábi László, a 2800 lakosú település korábbi vezetője.

A végső összesítés szerint, függetlenként indul a poszt megszerzéséért Bernáth Magdolna, Eszes Tamás (a Véderő országos parancsnoka), Maka Barnabás, Matalik Ferencné (a község jelenlegi alpolgármestere), Nádudvari Károly és Simó István. Juhász Oszkár a Jobbik színeiben, mint a párt helyi szervezetének vezetője aspirál a faluvezetői székre.

Minderre azt követően kerül sor, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől két héten át járőröztek Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt.

A Jobbik március 6-án – a rendőrség becslése szerint – mintegy ezer ember részvételével demonstrációt tartott a községben. Vona Gábor a párt elnöke ez alkalomból úgy fogalmazott, hogy “magyarpárti tüntetés” zajlott a faluban.

Az április 22. és 24. közötti időszakra a település határába katonai és önvédelmi alapismereteket oktató tábort hirdetett a Véderő elnevezésű szervezet, ám a rendezvény megnyitását a rendőrség megakadályozta.

A tábornyitás napján ugyanakkor 267 roma asszony és gyermek távozott a településről Csillebércre és Szolnok-Tiszaligetre.

A feszültség ezt követően sem csökkent és április 26-án késő este, összeverekedtek a Véderő tagjai a helyi romákkal. Három férfit kórházba szállítottak, illetve a rendőrség ugyancsak három gyanúsított ellen indított eljárást, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Eszes Tamást, június 15-én nem jogerősen egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a Gyöngyösi Városi Bíróság hivatalos személy elleni erőszak miatt. Az ítélet végrehajtását a bíróság négy év próbaidőre felfüggesztette. A vád szerint Eszes Tamás ellenállt a rendőri intézkedésnek, amikor június 13-án hajnalban garázdaság gyanújával elő akarták állítani Gyöngyöspatán. Ütött harapott és rúgott.

Az incidensre azt követően került sor, hogy a Jobbik gyöngyöspatai polgármester-aspiránsa szerint előző este Eszes Tamás rátámadt.

Juhász Oszkár azt álltja, hogy egy Eszes által kezdeményezett egyeztetés alkalmával, riválisa fojtogatni kezdte, ököllel az arcába vágott, majd hasba rúgta.

Időközben parlamenti vizsgálóbizottság is alakult a Gyöngyöspatán történtek kivizsgálására.

A gyöngyösi rendőrkapitányság területén március eleje óta fokozott rendőri ellenőrzés van érvényben. Ormossy Attila Heves megye rendőr-főkapitánya megyegyűlés június végi ülésén azt mondta, hogy a biztosítás költségei immár meghaladták a száz millió forintot.

A rendőrség tájékoztatása szerint az elmúlt hetekben, közbiztonsági szempontból semmi rendkívüli nem történt a településen.
Az urnákat este 7 órakor zárják. Érvényességi küszöb nincs, az lesz a polgármester aki a legtöbb voksot szerzi meg.

Hirdetés