Völner: nem lesz gázáremelés

Szinte biztosra vehető, hogy ősszel nem drágul a gáz – mondta az MTV Híradónak Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium gázszolgáltatókkal tárgyaló államtitkára szombaton. A tárca nyár óta tárgyal a szolgáltatókkal és kereskedőkkel. A Híradó idézte a Magyar Nemzetet, a napilap arról írt, hogy a szolgáltatók is tettek javaslatokat a költségcsökkentésre, például azt, hogy a kihasználatlan ügyfélszolgálatokat bezárnák, vagy rövidebb ideig tartanák nyitva. A Híradó információi szerint a szolgáltatók javaslatai között szerepel az is, hogy ne 90 napon, hanem 60, vagy akár már 45 napon belül ki lehessen kötni a gázt a nemfizető fogyasztóknál.

Így akarnák elérni, hogy a hátralékosok minél gyorsabban törlesszék a tartozásaikat, hiszen így a szolgáltatók is hamarabb a pénzükhöz jutnának.

Völner Pál kifejtette: közel a megegyezés a gázszolgáltatókkal, méghozzá olyan, amely garantálja, hogy ősszel nem lesz gázáremelés. A kormány egyszerre szeretné elérni, hogy ne legyen gázáremelés, de a szolgáltatók se legyenek veszteségesek – tette hozzá az infrastruktúráért felelős államtitkár.

A gázárakat eddig negyedévenként felülvizsgálták. A minisztérium már nyár óta tárgyal a gáz-nagykereskedővel, az E.On-nal arról, hogy az egyes gázszolgáltatók a mostaninál alacsonyabb áron vásárolhassák az import gázt. Így ősszel a lakossági árakat – az olaj drágulása és a dollár árfolyamának ingadozása ellenére – sem kellene emelni.

Völner Pál azt mondta: “a nagykereskedővel a vége felé járunk a tárgyalásoknak, hogy hogyan lehet ezt a bizonyos ármixet kialakítani az importárnál, ami a szolgáltatók számára egy alacsonyabb árú beszerzést biztosítana.”

A cégek bezárnák a kihasználatlan ügyfélszolgálati irodákat, emellett szigorúbb büntetéseket szeretnének az energialopások ellen. A Híradó szerint a kormány legkésőbb a fűtési szezon kezdetére szeretne megállapodni a szolgáltatókkal.

Az MSZP a Híradóval azt közölte: támogatják, hogy a kormány igyekszik féken tartani a gáz árát, mert – ahogy fogalmaztak, ez egy nemzeti ügy.

Hirdetés