Winkler János lett a Malév új elnöke

Winkler Jánost választották meg a Malév igazgatóságának elnökévé a lemondott Urbán László helyére. Az igazgatóság új elnöke meglepődött megválasztásán, mert előzőleg nem tudott a “jelölésről”.

Arra a kérdésre, hogy miért nem szerzett tudomást egy ilyen előterjesztésről igazgatósági tagként, nem tudott választ adni, és még korainak tartotta a Malévval kapcsolatos terveiről beszélni.

Urbán László, a Malév 2010. július 23-án megválasztott igazgatósági elnöke augusztus 26-i hatállyal mondott le tisztségéről, azzal az indokkal, hogy a pozícióval járó elfoglaltság jóval több, mint amit eredetileg feltételezett és azt nem tudja összeegyeztetni az EBRD-ben betöltött igazgatósági tagságával.

Hirdetés