Az LMP is bemutatta jelöltjeit

lmp2

A Lehet Más a Politika is bemutatta baranyai képviselőjelöltjeit Pécsen. A párt a Fideszt és az Összefogás nevet használó MSZP, Liberálisok, DK, Együtt-PM szövetséget is bírálta.

A bemutatkozó sajtótájékoztatón a pécsi születésű Szél Bernadett, az LMP társelnöke azt mondta, hogy tavaly is rendkívül aktív antikorrupciós politikát folytattak, emellett kitartanak, s nem hagyják, hogy az oligarchapártok kizsákmányolják az embereket. Szerinte a Fidesz által hangoztatott rezsiharc nem az emberek érdekében folyik, hanem azért, hogy a hatalmat meg tudja tartani a kormány.

Hozzátette: ez nem is rezsicsökkentés, hanem rezsihazugság, mert az olcsó gázárak nem tarthatóak fenn hosszú távon, néhány éven belül emelkedni fog az ár. A paksi atomerőmű bővítését szintén bírálta, mert az hosszú évtizedekig meghatározza az ország sorsát, miközben nem volt társadalmi vita róla. Szél szerint az MSZP és szövetségesei sem tudnak olyan alternatívát kínálni, ami az országnak jó lenne.

Keresztes László Lóránt, a párt megyei elnöke, képviselőjelölt hozzátette: ők tudták, hogy aki Bajnai Gordon mellé áll, az megkapja Gyurcsány Ferencet is. Az felettébb furcsa, hogy azok hívják magukat korszakváltóknak, az MSZP-SZDSZ koalíció tagjai, akik korábban három cikluson át vezették az országot, aminek most is isszuk a levét.

Az LMP mind a négy baranyai körzetben indít jelöltet, így a pécsi önkormányzati képviselő,  egyetemi kutató Kóbor József az I-es választókörzetben, a szintén pécsi városatya, Keresztes László Lóránt  a II-esben, a siklósi részen (III.) Angyal Károly Tibor, az LMP pártigazgatója, míg a mohácsi körzetben (IV.) Hartweg Ildikó vállalkozó indul.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés