5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapVálasztás 2014Háromkulcsos adókulcsot vezetne be Szili

Háromkulcsos adókulcsot vezetne be Szili

A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) háromkulcsos adórendszert vezetne be; a legkevesebbet, évi legfeljebb 750 ezer forintot keresők és a diákmunkát vállalók 5 százalékos kulccsal adóznának. Erről Szili Katalin, a párt elnöke beszélt szerdán telefonon az MTI-nek.

A politikus hozzátette, az 5 százalékos kulcs mellett a középső sávban 16, a felsőben 20 százalékos közösségi hozzájárulást kellene fizetni. Szili Katalin úgy vélte, e módosítás nélkül nem lehet felzárkóztatni azt a körülbelül négymillió embert, aki szegénységben, létminimum szintjén él. A méltó megélhetés lehetőségét mindenkinek meg kell teremteni – fogalmazott.

A pártelnök nyilatkozatában a munkahelyteremtés fontosságát is kiemelte, mint mondta, programjukban szerepel a kis- és középvállalkozások rendkívüli támogatásban részesítése európai forrásokból, hiszen a munkavállalók 80 százalékát ilyen cégek foglakoztatják.

A devizaadósok problémáival összefüggésben a legfontosabbnak azt tartja, hogy az április 30-án lejáró kilakoltatási moratóriumot meghosszabbítsák, ennek érdekében már tettek lépéseket.

Szili Katalin szerint pártja jelöltjei „nem lejárt szavatosságú politikusok”, a pártra és jelöltjeikre leadott szavazatok nem elveszett voksok. Hozzátette: a KTI olyan stílust és tartalmat kíván képviselni a parlamentben, amely ma „hiánycikk”. Nem erőből politizálnak, hanem a párbeszéd hívei, és a valódi, a társadalom nagy részét sújtó gondokat szeretnék megoldani – mondta a politikus.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő