12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapVálasztás 2014Navracsics Pécsen kért bizalmat

Navracsics Pécsen kért bizalmat

Nem csak a közép-európai régió, de akár az egész kontinens egyik legversenyképesebb gazdasága lehet a magyar, amennyiben a jelenlegi kormány folytatni tudja a munkát a választásokat követően – mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Pécsen.

Navracsics Tibor a Védjük meg a rezsicsökkentést! elnevezésű lakossági fórumon hangsúlyozta: ha a kormány következetesen végig tud menni a 2010-ben megkezdett úton, akkor Európa egyik legversenyképesebb gazdasága lehet a magyar.

Ehhez kellenek a választók, akik elkötelezetten kiállnak a kabinet eddigi teljesítménye mellett, és ismét bizalmat szavaznak a jelenlegi kormánypártnak – tette hozzá.

A Laterum Hotel 300 négyzetméteres nagytermét zsúfolásig megtöltő mintegy háromszáz ember előtt Navracsics Tibor azt mondta, jelenleg szépek a közvélemény-kutatási eredmények, de nem szabad hinni nekik. „Amit ebből elhihetünk, az az, hogy soha ilyen jó esélyünk nem volt újraválasztásunkra” – mondta. Ez, tette hozzá, akárcsak a kétharmados többség, nemcsak lehetőség, de kötelezettség is.

„Nem szabad eljátszani, ott kell lennünk, dolgoznunk kell, meg kell győznünk minden embert, még a baloldali szavazókat is; azért, mert minden jóindulatú és becsületes magyar ember támogatását meg szeretnénk kapni” – mondta.

Hoppál Péter, a Fidesz pécsi országgyűlési képviselője az eseményen arról szólt, hogy Pécsen harmincezer ember írta alá a rezsicsökkentési gyűjtőíveket, ami azt mutatja, a baranyai megyeszékhely polgárai elismerik, segítik a kormány erőfeszítéseit. Elmondta: 2012 decemberéhez képest 2014 decemberében a magyar családok 25 százalékkal kevesebbet fognak fizetni a rezsiért. Hozzátette: ha az emberek kiállnak a rezsicsökkentés mellett, akkor a jelenlegi kormánynak kell bizalmat szavazniuk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő