Hatszáz aláírással tiltakoznak a kertvárosiak

A Kertvárosi Lakásfenntartó Szövetkezet igazgatóságának és tagjainak továbbra sem sikerült egyezségre jutnia: az elmúlt hetekben a több mint háromezer tulajdonosból álló szövetkezet tagjai aláírásgyűjtésbe kezdtek. Egy, még évekkel ezelőttről származó 40 millió forintos tétel – amit 2010-ben vontak le –, valamint a magas szövetkezeti költségek miatt.

A 2008-as és a 2009-es gazdasági beszámolót mindeddig sem tulajdonosi közgyűlés, sem a küldöttgyűlés nem hagyta jóvá. A szervezet igazgatóságának FEB-tagja, Varga Péter (képünkön) szerint ennek részben a szövetkezet 40 milliós hiánya, részben a tulajdonosok által el nem fogadható költségek az okai. Szerinte, a tulajdonosok legnagyobb ellenállását a szövetkezet lakásonkénti működési költsége jelenti, mely egy lakásszövetkezeti épület lakástulajdonosára nézve havonta közel 2.000 forint terhet jelent, míg egy társasházi lakás – melyet szintén lakásszövetkezetünk kezel – havi költsége 850 forint, s mindez a probléma forrása – mondta.

A lakók aláírásgyűjtésbe fogtak, s mint a lapunkhoz is eljuttatott ívhez csatolt dokumentumban írják: a nem megfelelően átgondolt gazdálkodásban látják a probléma forrását. A dokumentum szerint a 2004-es lakásszövetkezeti törvény súlyos akadályt gördít a szövetkezetből való kiválás elé, ám az érintettek nem kívánnak tovább az említett szervezet tagjai maradni, mondván, nem szólhatnak bele a költségek alakulásába.

A tiltakozók szeretnék a parlamenti képviselők támogatását is kérni a jogszabály-módosítás érdekében. Az aláírók az igazgatóságtól a küldöttgyűlés összehívását és alapszabály azon pontjának módosítását kérik, amely teljes mértékben ellehetetleníti a kiválásukat, mindezek mellett az elnök és az igazgatóság tagjainak felmentését is kérik.

A felügyelőbizottsági tag, Varga Péter mindehhez még hozzáteszi: a 40 millió forintos, hat évvel ezelőttről származó hiányt ugyan bizonylatokkal számolták el, de azok tartalma nem ismert. Ezt csupán egy részletes vizsgálattal ismerhetnék meg a tulajdonosok, ahogyan a valós működéshez szükséges költségeket is, minderre viszont a mai napig még nem került sor.

A FEB-tag különösnek tartja azt is, hogy a kérdéses összeg akkor „került elő”, amikor az egyik szövetkezeti épület bejelentette kiválását 2008 végén. Miután a kiválás ügyében nem megfelelően lépő igazgatóság miatt az érintett épület máris hátrányt szenvedett.

Frissítve (péntek 12:36):

A csütörtöki küldöttgyűlést követően Varga Péter a PécsMa.hu-nak elmondta, az eseményen a küldöttek elfogadták a 2008-as és 2009-es év pénzügyi mérlegét és a pályázatos épületek felújításának elindításáról is döntés született. A meglepőnek nevezhető fejleményt a FEB-tag szerint az indokolhatta, hogy a küldöttek így látták biztosítottnak az egyes esetekben már régóta húzódó munkálatok megindulását.

Varga Péter példaként hozta fel az egy hónappal ezelőtti taggyűlésen történteket, amelyen két napirendi pont szerepelt: elsőként az említett mérlegek elfogadása, másodikként pedig a felújítások ügye. Miután az első pontot nem fogadták akkor el a küldöttek, a második napirendről – Varga állítása szerint – már nem volt lehetőségük szavazni, mivel az ülést akkor berekesztették.

A lakásszövetkezet FEB-tagja, ugyanakkor felhívta a figyelmet, a mérleg elfogadásával együtt, arról is beadvány születetett, hogy a tagok által kifogásolt két év igazgatósági és elnöki tevékenységét is megvizsgálják. Munkatársunk egyelőre hiába kereste Gengel Gézát, a szövetkezet elnökét.

Hirdetés

Comments are closed.