Börtönbe megy a buszok miatt?

Első fokon 7 év börtönt kapott Keczer László, a pécsi PK Zrt. volt vezérigazgatója a botrányos buszkiszervezések miatt. Most másodfokra került az ügy, hétfőn ítélet várható!

2,4 milliárd forintos kár érte a Pécsi Közlekedési Zrt.-t amiatt, hogy az előző városvezetés idején eladták, majd visszabérelték a város buszait. A Pécsi Törvényszék ezért első fokon hét év börtönbüntetéssel sújtotta még tavasszal Keczer Lászlót, a közlekedési cég volt vezérigazgatóját, különösen nagy értékben elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt.

Így passzolták el a buszokat

Ennél is nagyobb kár érte volna a várost, ha az önkormányzat nem veszi át az irányítást a PK Zrt.-ben tavaly márciusban.

A milliárdos ügylet hátterében egyébként gibraltári és máltai cégek is állnak, amelyek magyar többségi tulajdonosát azóta is keresik.

Keczer László az utolsó szó jogán hétfőn azt mondta a bíróságon, hogy ártatlan, szerinte ő csak bűnbak. Ügyvédje úgy vélte, nem lehet hitelt érdemlően bebizonyítani, hogy történt károkozás az ügyben. Ezzel az ügyészség továbbra sem ért egyet, szerintük hosszas és alapos vizsgálatok után jogos döntés született korábban, ennek helybenhagyását kérték ma a grémiumtól!

FRISSÍTVE 13:40

A másodfokú grémium hétfőn új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot a buszkiszervezések ügyében. A Pécsi Ítélőtábla azzal indokolta a döntést, hogy a Pécsi Törvényszék által megfogalmazott tényállás hiányos, nem felderített. Ezzel összefüggésben pedig indoklási kötelezettségének sem tett eleget. Ezeket a másodfokú bíróság nem tudta orvosolni, ezért hatályon kívül helyezte a korábbi ítéletet.

A bíróság kitért rá: az új eljárás során pontosítani kell azt, hogy mi volt a vád tárgya, milyen értékű elkövetésről van szó, milyen időszakot ölel fel a vizsgált időszak, történt-e bűncselekmény egyáltalán. Csak ezek tisztázása után kerülhet sor a döntéshozatalra.

Hirdetés