5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálMenetrend: nehezen szokják az újat

Menetrend: nehezen szokják az újat

Hétfőn nulla órakor elindultak az első éjszakai járatok, amelyet kedvezően fogadtak az utasok. A nappali változásokat azonban egyelőre még szokni kell mindenkinek.

A héten elindult az az új menetrend, ami várhatóan az őszi, teljes körű átalakítást hozó rendszert vezetheti fel. A mostani, nyári menetrend azonban maga is szolgált komolyabb változásokkal, hiszen ezentúl minden városrészt el lehet érni éjjel is. A rendszer kidolgozásában oroszlánrészt vállaló Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért menetrendi és vonalhálózati referense, Pék Patrik közölte: az éjszakai járatok rendben elstartoltak éjfélkor, és már volt is rajtuk utas, akik bérlettel utaztak.

– Bár tömegekről nem beszélhetünk, de ahhoz képest, hogy vasárnap volt, és első nap, a tapasztalatok eddig jók – mondta Pék Patrik, hozzátéve: elsősorban a 2-es vonalán voltak felszállók.

A nappali járatok esetében azonban korántsem lehet csak pozitívumról beszámolni: kisebb technikai problémák adódtak, a sofőröknek ugyanis néhány percük van arra, hogy a csatlakozás rendben megtörténjen a Csontváry utcánál, ahol az 1-es buszról lehet átszállni a Malomvölgybe tartó járatra és fordítva – magyarázta.

A sofőrök mellett azonban az utasok sem fogadták kitörő lelkesedéssel a változásokat.

– Érthető módon sokaknak nem tetszik, hiszen meg kell szokniuk még a módosításokat – mondta. – Ezért az első napokban kint vagyunk a helyszínen a Tüke Busz illetékeseivel együtt, segítünk eligazodni az embereknek az új menetrenden, és abban, hogy az új járatszámok mit takarnak. Igyekszünk felhívni a figyelmet arra is, hogy a 3-as, a 6-os busz miért áll meg máshol, mint korábban – tette hozzá.

Az eddigi tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy a Malomvölgyből a városközpontba tartó közvetlen járatot pozitívan értékelték az utasok, ugyanakkor a 73-as járaton a reggeli csúcsban komoly zsúfoltság volt, így – legkésőbb – az őszre meg kell találni a megoldást.

A menetrendről részletesen olvashat itt: KLIKK!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő