Rejtélyes véletlenek a pécsi buszügyben

Számos rejtélyes egybeesésre akadtunk, miközben a buszügyet, illetve a 2009-es botrányos buszkiszervezéseket, valamint a pécsi buszpolipot vizsgálta szerkesztőségünk. Eközben megtudtuk azt is, Pécs nem is akarta megvenni a Volvókat, a svájciak ugyanis lebeszélték erről a Tüke Buszt.

Bizalmasan: nem ajánljuk a buszok megvásárlását. A szóban forgó időszakban sok problémánk adódott: fogyasztás, ajtók, elektronika…” – Ezt a rövid, de velős üzenetet küldte – többek között – a genfi illetékes közlekedési cég műszaki igazgatója a pécsiek érdeklődésére, hogy milyen tapasztalataik voltak azokkal a bizonyos Volvókkal kapcsolatban, érdemes-e ezekre licitálni, illetve megvásárolni a gépeket? Úgy tudjuk, bár számos hazai szakvélemény szerint korukhoz képest jó állapotban vannak a Volvók, Pécs nem akart addig lépni, ameddig a svájciaktól nincsenek megbízható, hiteles információik.

A genfi üzenet!

– Miután megkaptuk az írásos tájékoztatásokat Genfből, nem gondolkodtunk tovább a Volvókban. Olyan buszokat ugyanis nem fogunk megvenni százmilliókért, amelyeknek kétséges a műszaki állapota és igen drága a fenntartása, ráadásul nagyon sokba került volna átalakítani ezeket a pécsi terepviszonyokra – mondja Árki Sándor.

A Tüke Busz vezérigazgatója hangsúlyozta: mindenképpen vásárolnak új buszokat a következő időszakban, ennek anyagi fedezete is rendelkezésre áll, és újabb közbeszerzést is kiírnak majd emiatt.

– Csak azért, hogy elmondhassuk, hogy van 10-15-20 új buszunk, nem fogunk vásárolni. Csak olyan járművekre fogunk pénzt költeni, amelyekről biztosan tudjuk, hogy kifogástalan állapotban vannak, és alkalmasak a pécsi út- és terepviszonyokra – magyarázza Árki.

Csak jó buszokat akar venni!

A cégnél eközben nagy erőkkel folynak a szakszervezeti tárgyalások is – többek között a kollektív szerződésről, amely a sofőrök számos jogát, lehetőségeit és munkafeltételeit rögzíti. Úgy tudjuk, Hofekker Ferenc volt szakszervezeti elnök minden lehetséges fórumon próbálja megakadályozni a sikeres tárgyalásokat.

Megtudtuk, hogy a vele szemben indított, illetve az őáltala kezdeményezett különböző peres, jogi ügyekben Berkéné Porpáczy Szilvia ügyvédnő képviseli. A jogásznő neve nem ismeretlen buszügyben, mint ahogy a holdingban sem.

Ő volt ugyanis az, aki még 2009-ben mintegy 1 millió forintos megbízási díjat kapott Varga Pétertől egy olyan munkára, amiben a PK Busrent és a PK Bustech szerződéseit kellett átnéznie abból a szempontból, hogy azok megfelelnek-e a törvényességnek. Ezek a busz adásvételi és visszabérlési szerződések voltak.

Érdekes véletlen, hogy az ügyvédnő teljesítését – amely miatt kifizethetővé vált a megbízási díj – egy nappal azelőtt igazolta le Varga, hogy az új városvezetés felmentette a cégvezetés alól.

Úgy tudjuk egyébként, hogy a holdingban a mai napig nem találtak olyan írásos dokumentumot, amely az ügyvédnő által elvégzett munkáról vagy annak részleteiről szólna, nem találtak tőle származó szakvéleményeket sem.

Felmondták a Mecsekbusz szerződését

Mint megtudtuk, a Pécs Holding felmondta a Mecsekbusz szindikátusi szerződését január 4-én.

Mint ismert, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Választottbíróság mondta ki még decemberben, hogy a szerződés hatályban maradt, hiába szerezte meg a város a PK Zrt. irányítását és ebrudalták ki a Mecsekbuszt. Ez viszont azt jelentette, hogy a szerződés értelmében a Mecsekbusznak kötelessége lett volna új buszokat hozni, és a járműpark átlagéletkorát 10 év alá csökkenteni.

– Számos felszólítást küldött a cégnek erre vonatkozóan a Pécs Holding, ám nem reagáltak, még tárgyalni sem akartak a szerződés ezen passzusáról – tudtuk meg forrásunktól.

Pécs vagyonkezelője ezért úgy döntött, felmondja a Mecsekbusszal kötött szindikátusi szerződést.

[frame]Csucska lesz a PK Zrt. vezére?  

A Mecsekbusz Kft. jogi képviselője, Megay Györgyi szerint jogellenes a szindikátusi szerződés felmondása, ahogyan az ügyben a Pécs Holding Zrt. korábbi tevékenysége végig az volt – állítja. 

Kiemelte: a menedzsmentjogok a Mecsekbusznál vannak, és azért nem került sor a buszok életkorának csökkentésére, mert 2011 márciusában a PK Zrt. éléről eltávolították az általuk jelölt vezérigazgatót, jelenleg pedig nincs is közszolgáltatási szerződésük.

Hozzátette: a cégbíróság összehívta csütörtökre a társaság tulajdonosi közgyűlését, amelyen ők vezérigazgatónak jelölik Csucska Zoltánt, a korábban Keczer László vezérigazgató mellett dolgozó cégvezetőt. Az új vezető ezt követően áttekinti az iratokat, s dönt a következő lépésről – emelte ki.

Bár neveket nem említett, Megay Györgyi közölte: „sokan próbáltak üzenni, megkeresni bennünket, mert sok, jelenleg ellenzékben lévőnek jobb lenne, ha változás lenne a Tüke Busz Zrt.-t illetően”. Elismerte, ebből politikai tőkét kovácsolnának egyesek, de ebben a Mecsekbusz nem lesz partner.  [/frame]

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

34 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nem értem mit rugóznak ezen a témán! Az MSZP-n kívül ki állította még hogy a Volvo buszokra volt a közbeszerzési kiírás? Senki! Csak tudni vélték. A jól értesültek. Aztán most meg kell magyarázni hogy az Árki biztos hazudott. Pedig csak a szocik bemondták a tutit előre, aztán mégsem úgy történt minden… Höhöhö

  2. Kedves Shakes!

    Sok igazságot látok abban, amit leírt, de ne felejtse el, hogy a kollektív szerződés felmondható, ezt Keczer megtehette volna, ne felejtse el, hogy az előző vezetés alatt minden hónapban kiosztottak a dolgozóknak összesen 1-1,2 millió ft jutalmat, melyet a mostani vezetés simán elrak. A cégfoglalás óta minden rosszabb lett, a munkahelyi légkör tele van gyűlölködéssel. Ezt a lepusztulást eredményezte négy ember görcsös hatalomvágya és a politika, valamint a befektető egymással vívott háborúja. Szerintem a józan gondolkodású dolgozók már tisztábban látnak, mint két éve….

    Tisztelettel

  3. Helyreigazítás: a levél természetesen 2011. januárjában a foglalás előtt íródott.

  4. Tisztelt Szofer!
    Segítek, hogy tisztán láss!
    A Csucska Úr valóban nem volt senkinek az “embere”! Ez tény, de csak egy darabig!
    Történelmi előzmény: a kilencvenes évek elején került a céghez az apósa révén vagy segítségével. A cég, illetve a dolgozók pénzén közgazdász lett. Elemző közgazdászként, majd közgazdasági osztályvezetőként “tengette életét” (nem szakadt bele a munkába, de amit az “ész” Majoros rá bízott, azt megcsinálta) egészen az akkori Mecsekbusz megérkezéséig. Kezdetben részben, aztán egészen azonosult (ami miatt ki is nevezte cégvezetőnek) a Keczer terveivel és azzal egyre nyilvánvalóbb ténnyel, hogy a buszok kiszervezése, a buszok javításának a kiszervezése után a dolgozók kiszervezése következik. E tény előzménye, hogy a szakszervezet akkori vezetőjét megvették egy kevés végkielégítéssel és egy budapesti – a Mecsekbusz érdekeltségi körébe tartozó – cégben lévő állással. Arra számítottak ezzel, hogy szakszervezet szétesik és szabad az út a kiszervezéshez. Tévedtek!
    Az akkori Mecsekbusz ebbe a tévedésbe és a – honlapján most is olvasható – 2012 januárban a Keczer által a Pávának irt (az önkormányzat ellen a felszámolási eljárásra utaló) fenyegető levelébe bukott bele.

  5. RE: Uraim!

    Tisztelt Hozzászóló!

    A Csucska Úr nem volt senkinek az “embere” , a munkáját végezte, amíg el nem árulták. Akik elárulták azok most a tükebusz vezérével is ezt tették. A választott bíróság pedig kimondta, hogy semmilyen kárt nem okozott az előző vezetés és ezért fizet 25 milliót az adófizetők pénzéből a nép. akkor miről is beszélünk…….

    Tisztelettel

  6. Öcsém, te aztán nagy nyelvész lehetsz, meg valószínűleg anyanyelvi szinten beszélhetsz angolul. Mégis azt javallom, vegyél már elő egy szótárat aztán böngészd kicsit, mert egyrészt olyan szó nincs, mit amit ide böktél, másrészt pedig a szó jelentése magyarul az, hogy “bizalmas(an)”!

  7. Gratulálok a példamutatóan objektív cikkhez. Gondolom a levél ugyancsak alaposan rejtett küldője (mert az eladó cégnél gondolom nyüzsögnek a gazdasági igazgatók) is örül annak, hogy hamarosan lapátra teszik. A szerkesztőségnek pedig ajánlom figyelmébe a Pécsett is elérhető ingyenes alapfokú nyelvtanfolyamot. A “Confidental” szó jelentésére az első órán kérdezzenek rá.

    Amúgy persze örülök, hogy a pécsi tömegközlekedés sasszemű stratégái nem ismernek kompromisszumot, és még arra is hajlandóak, hogy odapirítsanak a látszólag győztes BKV-nek. Kétmillió ember most nyilván vagdossa az ereit, hogy rájuk sóztak egy rakás szemetet.

    A pécsiek meg nyernek.

  8. Értem a lényeg hogy minden elhiszünk mert el akarjuk hinni 🙂 Érdekes az is hogy ez a levél is csak az után került elő miután a BKV megvette a buszokat, ha nem veszi meg és Pécs veszi meg akkor soha nem kerül elő…

  9. Egyébkét Svájcban a francia is hivatalos nyelv…és gondolom a megkeresés angolul történt, így lehetséges ez a nyelvi egyveleg…

  10. Huu te barom Svájc három nyelvű ország. Olasz, Német, Francia. A fax francia nyelvű, csak a fejlécen a címzés angol mert az a hivatalos te ökör.

  11. Tud valaki valamit erről a Csucska nevezetűről? Keczer embere volt, ez eddig nem túl jó hír!

  12. Persze Svájcból ilyen faxot irnak, félig franciául félig angolul, de véletlenül se németül 🙂

  13. Tisztelt Bóka Máté!

    Ajánlatát elfogadjuk, közleményünket hamarosan átadjuk Önnek!

    Tisztelettel:

    valóban én vagyok

  14. Bóka úr! Nem veszem fel a telefont, ha Ön hív, nem válaszolok az e-mailekre se, ha Ön ír és a Facebookon csak a nőket nézem, az üzenetekre is csak nekik, de Önnek nem válaszolok. Met akkor megírná esetleg a hivatalos véleményemet és azt nem merem vállani. Mert félek, hogy mit szól a főnököm, aki a háttérből irányít. Mire leegyeztetném vele a nyilatkozatomat, addig eltelik egy hét, mert ő meg az ügyvédjeivel egyezteti le. Baráti üdvözlettel: Hofi az igazi

  15. Tisztelt Hofekker Ferenc!

    Nem tudom, hogy valóban Ön-e Hofekker Ferenc, hiszen ő is jól tudja, hogy többször is kerestem őt telefonon, Facebookon.

    Az elmúlt hetekben ugyanis több alkalommal megpróbáltam felvenni Önnel a kapcsolatot, mert szerettem volna az Ön véleményét is meghallgatni, mindeddig elhárította a válaszadás lehetőségét, levelemre – sőt kollégám levelére – sem válaszolt, holott azokat olvasta. Mindezekből pedig következik, hogy nem zárkózom el attól, hogy az Ön véleménye is megjelenjen.

    Üdvözlettel, Bóka Máté

  16. Tisztelt Bóka Máté!

    Önnel már szóban közöltem, most írásban is megerősítem, hogy hagyjon fel szakszervezetünk lejáratásával, hagyjon fel sértegetésünkkel, hagyjon fel személyem támadásával és sértegetésével! Hagyjon fel olyan félinformációk “kiszivárogtatásával”, melyek alkalmasak az olvasók megtévesztésére, félrevezetésére. Ez a cselekménye büntetőjogi kategória, ezért felszólítom,-a főszerkesztővel együtt-hogy tegye lehetővé számunkra egy ugyanilyen terjedelmű közlemény közzétételét internetes felületükön és abban az újságban, melyben írottan is publikálták cikkeiket.

    Az olvasóknak:
    Ebben a cikkben egy sort sem olvashattak Önök az alapvető problémáról, a műszaki meghibásodásokról.
    Biztosak lehetnek abban, hogy a Volvóról is többet tudunk, mint Bóka Máté! El is fogom mondani a megfelelő fórumon, ha kényszerítenek rá!
    Jelen pillanatban még én vagyok a szakszervezet elnöke!
    A dolgozók számára elemi érdek a Kollektív Szerződés, hiszen ebben a megállapodásban van szabályozva szinte minden, ami a munkavégzéssel kapcsolatos, tehát érdekelne, hogy mely fórumokon akadályozom ennek megkötését. Csak annyit tudok erről, hogy Árki Sándor vezérigazgató a február 5-én tartott tárgyaláson nem jelent meg!!! ÉN IGEN! Ezek “nagy erők”! Javaslom minden munkahely számára egy KSZ megkötését, mert akkor talán azok a munkáltatói anomáliák is megszűnnének, melyekről a kommentelők más cikkek kapcsán írtak. Ez egyébként a munkáltató érdeke is! Mi az ügyvédet nem az adófizetők pénzéből fizetjük,hanem a SAJÁTUNKÉBÓL,nem úgy, mint a másik fél, akinek az áráról már olvashattak a kedves olvasók! “Az eljárás díját, közel 20 millió forintot és az alperes ügyvédjének munkadíját, 4 millió forint plusz áfát az önkormányzat cégének kell megfizetnie. Az ítélet jogerős. ” Ezt a pert ELVESZÍTETTE! A miénk nem kerül ennyibe!

    2013. február 5-én lett volna bizottsági meghallgatásom, melyet nem engedtek megtartani, pedig elmentem volna! Miért nem engedték???
    Bóka Máté! Kérem írja meg olvasóinak, Ön biztos tudja! Én csak sejtem!

  17. Fax! És ennek mi köze van ahhoz, hogy a svájciak szerint ****ok és nem szabad őket megvenni?

  18. Miben tévedek? Keress már rá ezeknek a buszoknak a történetére. 2007-ben hozta be őket az Alfa busz . Amikor csődbe ment lefoglalta őket a bank .

  19. Sok sikert Csucska Úrnak és elég erőt, hogy morálisan is meg tudja tisztítani a céget, és végre jöjjön egy olyan időszak, amikor a város közlekedése fejlődésnek indul. Nyílvánvaló, hogy az állam nem jó gazda, ideje a változásnak, és a tehetségtelen romlott vezetés eltávolításának.

  20. Ott a faxon a telefonszám. Vén hívd fel 🙂 Ezek a buszok hét éve Pesten rohadtak egy telepen és nem Svájcban.

  21. Johhny ! Azért mert a buszok lepukkantak , az még nem jelenti azt, hogy az ott dolgozók is hasonló állapotban vannak.Teljesen mindegy ki fizeti az ügyvédnőt a (jelenleg is) szakszervezeti elnök, a Mecsek busz, vagy a Liga a lényeg, hogy igazságot szolgáltassanak. Az pedig, hogy a Csucskát nevezik ki vezérigazgatónak és a a PK visszakapná a szolgáltatást az úgy a lakosságnak, mint a dolgozóknak maga lenne a megváltás. Kapnának egy EMBERT aki szívén viselné mindkét tábor érdekeit és sorsát.

  22. Vén!
    Egyet ne felejts el, az pedig Pécs domborzata. Itt nem biztos, hogy jó az a busz, ami Bpen simán elmegy.

  23. Azért arra kiváncsi lennék, hogy mikor iródott ez a fax Svácból? Mert még a napokban is arról szóltak ahírek, hogy jönnek a buszok. Ha a BKV beelőzött, akkor az már jó ideje szerződést köthetett a svájciakkal. Lehet, hogy egy jó trükk volt ez a buszvásárlás, semmi alapja nem volt? talán pénz sincs rá. A BKV miért nem kapott ilyen bizalmas információT? Ez a svájci valaki, aki ilyen bizalmas információt közöl, még egyáltalán a helyén van? Nem a Tüke Busznál dolgozik véletlenül? Mert valami itt nagyon sántit ebben a történetben.

  24. Miért ne lehetne neki pénze rá? Volt munkahelye, jól keresett. Nyilván tutira megy az Ügyvédnő, különben nem vállalta volna el. Remélem, hogy kiderülnek a jogtalanságok és győz az igazság. Gyanitom, hogy itt is mint a Vízmü perben megint a pécsiek fognak szívni és nem a felelősök fognak szívni.

  25. Winston!
    Azt majd meglássuk, hogy tényleg ő még e az elnök! A Mecsekbusz fizeti az ügyvédjét, szóval még az is lehet hogy igen.

  26. “Úgy tudjuk, Hofekker Ferenc volt szakszervezeti elnök minden lehetséges fórumon próbálja megakadályozni a sikeres tárgyalásokat”

    Rosszul tudod Bóka! Nem volt, hanem most is a szakszervezet elnöke. 😉

  27. Ekkora hazugságot, mint a cikk végén régen olvastam! Nem kovácsolnak belőle politikai tőkét??? Nem partnerek ebben??? Nem a ****t nem. Ezt művelik évek óta. Ment a mutyi a háttérben a Vargáékkal, a Keczerrel, meg a Tóthokkal.

  28. Azzal egyetértek, hogy ne vegyen a tüke busz ótvaros, lerobbant, romos buszokat. Azt viszont nem értem (?), hogy egy lepukkant szakszervezetisnek honnan van ennyi pénze ilyen ügyvédre? Aki nem tudná, Berkéné Porpáczy Szilvia férje (Berke Gyuszi) az ÁJK dékánja és a Munkajogi Tanszék vezetője egyébiránt! Szóval topsztár!

Comments are closed.