Strandkörkép: mi, hol, mennyiért Pécs mellett

Többségében a jó időre és az nyári iskolai szünet kezdetére várnak a városi és a Pécs környéki strandok és fürdők kültéri egységeinek megnyitásával. A Hullámfürdő és a Pollack strandja június elején nyit, azonban akik ennél korábban vágynak a szabadtéri lubickolásra, azoknak sem kell messzire menniük.A tervek szerint június elsején nyit a pécsi Hullámfürdő strandja – közölte érdeklődésünkre Szűcs Zsolt, a fenntartó Pécsi Sport Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője. Elmondta, eddigre sikerül orvosolni a hullámmedence szivárgását, amely már évek óta problémát okoz a létesítményben. A Hullám újdonságokkal is várja látogatóit, a bejárati aula átrendezésének köszönhetően a jegyet váltóknak nem kell az utcán várakozniuk, valamint wi-fi elérést is lehetővé tesznek. Az árak nem változtak, így 1000 forintba kerül a napijegy, idén először azonban délutáni jegy is váltható majd: ennek összege hatszáz forint lesz.

Ugyanezen a napon nyílik meg a Pollack strandja is – tudtuk meg Tóvári Sándortól, az üzemeltető Tóvári Uszoda Kft. ügyvezetőjétől. Szavaiból kiderült: a nehéz helyzetben lévő strand, amelynek törzsközönsége túlnyomórészt egyetemistákból áll, anyagi okok miatt nem tud újdonságokkal szolgálni látogatóinak. A belépők az energiaárak növekedése miatt azonban körülbelül tíz százalékkal fognak nőni, de továbbra is külön lehet fizetni a délelőtti és délutáni belépőért. Tavaly egy napijegy ezer forintba került.

A Szigetvári Gyógyfürdő külső medencéit április közepén nyitottuk meg – közölte Pókos Jolán, az intézmény gazdasági vezetője. Itt 34, 36 és 38 fokos meleg vizes, továbbá 25-27 fok hőmérsékletű sportmedencék is várják a kikapcsolódni vágyókat, akár már a mostani, nyáriasnak ígérkező hosszú hétvégén is. Mint fogalmazott, árat nem emeltek, csak az áfaváltozást építették be az árakba, amelyek így körülbelül száz forinttal nőttek, egy napijegy 1500 forintba kerül náluk.

Pénteken nyílt meg a Harkányi Gyógyfürdő strandfürdő része, ezzel a teljes, tizenhárom és fél hektáros park üzemelni fog. Így a 24-26 fokos hideg vizes uszoda, illetve a legmelegebb, 32-33 fokos strandmedence, valamint egy 29-30 fokos medence várja a látogatókat az egész évben működő gyógyvizeken túl. A gyógyfürdő 6 százalékos emelést tervez a szezonra, amely tartalmazza az áfaváltozásokat is. A gyógy- és strandmedencék együttes használatára jogosító felnőtt belépő 2900 forintba, a strandbelépő pedig 1400 forintba kerül, de lehetőség van délutáni és kedvezményes jegyek váltására is.

Szombattól elérhető a Magyarhertelendi Termálfürdő hat külső medencéjéből az első, a többi megnyitásáról az időjárástól függően döntenek – mondta el Bernhardt Béla ügyvezető igazgató. A felnőtt jegy 1400 forintba kerül, száz forinttal többe, mint tavaly, amellyel a fürdő beltéri medencéi is látogathatóak – összegzett a létesítmény vezetője. A termálfürdő területe egy év alatt 30 ezer négyzetméterrel nőtt – hívta fel a figyelmet.

A Sikondai Wellness Hotel és Fürdő a jó idő beálltával – prognózisuk szerint az iskolai szünidő kezdetén – nyitja meg kültéri medencéit, az eddig megszokott színvonalú szolgáltatásokat kínálva vendégeiknek, elképzeléseik szerint változatlan áron.

A Termal Spa Siklós viszont már a mostani hosszú hétvégén is várja vendégeit a külső medencékbe. Zoric Dragoslav, a fürdő ügyvezetője kifejtette: bár az igazi szezon június elsejétől indul számukra, addig legalább a hétvégéken mindenképpen szeretnének lehetőséget biztosítani a kinti fürdőzésre. Júniustól változik nyitva tartásuk: hétfőtől csütörtökig reggel 9-től 20 óráig, péntektől vasárnapig pedig egészen este tízig várják a strandolókat. Az árak tekintetében nem lesz változás, tehát egész szezonban a tavaly októberben megállapított tarifák érvényesek Siklóson.

Az Orfűi Aquapark vezetőségétől annyit tudtunk meg, hogy a nyitást az időjárástól függően, május második felére tervezik.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés