Szörnyű állapotban a pécsi múzeumok

Idén januártól már a városnak kellene gondoskodnia az összes Pécsett lévő, de korábban megyei fenntartásban működő múzeumról. A feladat óriási, ennél pedig csak a baj nagyobb, ugyanis ezen kiállítóterek jó része szörnyű állapotban van – néha az ott  tárolt kulturális értékekkel együtt.

Januártól kerültek városi fenntartásba a megyei múzeumi rendszer pécsi egységei, egész pontosan 11 múzeum. Az önkormányzat illetékesei most ismerkednek a számokkal, és egyre rosszabb a hangulat. Nem véletlenül, kiderült ugyanis, hogy elképesztő állapotok uralkodtak egyik-másik épületben. A Természettudományi, a Néprajzi és a Várostörténeti Múzeumban rossz a helyzet, a múzeumutca egységei viszont többnyire rendben vannak, mivel azokat nemrég felújították.

Az örökölt múzeumok egy részében idejétmúlt kínálat, több évtizedes, molyette kitömött állatok, beázott plafon, repedezett falak és az ablakokon besüvítő szél fogadja azt a kevés számú érdeklődőt, akik véletlenül betévednek. Látogatókból pedig nagyon nincs sok. Több tízezer vendéget buktak el a múzeumok Pécsett az elmúlt években.

– A kívánatos évi 150 ezer látogató lenne, ehhez képest tavaly csak 110 ezer vendég fordult meg az intézményeinkben – magyarázza a múzeumok igazgatója.

Fabényi Julia maga is elismeri, hogy számos sebből vérzik a rendszer. Szerinte ennek egyetlen oka van csak: a pénztelenség.

– Ebből ugyanis sose volt elég. Egy forintot sem tudtunk marketingre, promócióra költeni, de ennél nagyobb baj, hogy az utóbbi években már az épületek fenntartására is alig futotta – magyarázza Fabényi.

Emiatt fordulhat elő telente, hogy csak temperáló „fűtés” van jó néhány épületben, azaz kb. 8 fok. Az sem a betérők miatt, hanem azért, hogy a gyűjtemények ne károsodjanak teljes mértékben. Felmerült korábban az is, hogy bezárják, netán egy új helyre költöztetik a gyűjteményeket, de erre szintén nem volt pénz. Másrészt ezek a kevésbé „népszerű” múzeumi épületek valójában raktérként is funkcionálnak – tudtuk meg az igazgatótól.

– Nagy álmunk, hogy egyszer a természettudományi, a várostörténeti és a néprajzi tárlatot egy fedél alatt mutassuk be, de ehhez százmilliók kellenek – vélekedik Fabényi, belátva, hogy erre igen kicsi az esély.

[frame]Augusztusban lehúzzák a rolót?

Pécshez tartozik idéntől a Csontváry, a Victor Vasarely, a Természettudományi, a Néprajzi, a Régészeti, a Várostörténeti, a Zsolnay, az Amerigo Tot Múzeum, a Schaár Erzsébet „Utca”, valamint a Modern Magyar Képtár két egysége is. A működési költségekre azonban – jelenleg – csak augusztusig van pénz. A dolgozók többsége is ma már 6 órára van bejelentve, így ugyanis kevesebb közterhet kell utánuk fizetni. Ha nem sikerül őszig komolyan növelni a jegyeladásokat, akkor akár néhány múzeum lehúzhatja a rolót.[/frame]

 

Ön szerint kell ennyi múzeum Pécsre, vagy a "kevesebb néha több" elvét kellene követni?

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

9 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Föld Napja a Természettudományi Múzeumban, Pécs – 2013. április 22. hétfő

    A Föld Napja mára a világ legnagyobb környezetvédelmi eseménye lett. A JPM – Természettudományi Múzeum (Pécs) ezen a napon (2013. április 22-én, hétfőn) ingyen belépéssel, többféle témában rendezett kiállítással és külön, meghosszabbított nyitva tartással, 10-18-ig várja az érdeklődőket.
    Kiállítások:
    Új: Marokkó-Élet a sivatag peremén. Élmények, képek és rovarok zoológiai expedíciókról.
    2. Orchideavadászat Baranyában
    3. Baranyai tájakon
    A múzeumban jelenleg közel 150 emlős és madár látható kiállítva hazai és marokkói tájakról (sivatagi ugróegér, karakál, bülbül madár, leopárd, tüskebujkáló, aranysakál, fakó keselyű, petymeg, trombitás pinty és sok más), valamint számos érdekes sivatagi gerinctelen állat, mint mérgesskorpiók, rovarpókok, szépséges és „veszedelmes” hangyalesők, óriás szöcskék, sáskák. A kiállításban a gyerekek kipróbálhatják tudásukat játékos feladatlapokkal, memóriajátékokkal, játszhatnak kicsi és óriás kirakókkal, társasozhatnak.

    Török Ildikó foglakozásra is várja a csoportokat sokféle témában, ezekre 350 Ft/ fő részvételi díjjal lehet jelentkezni. A foglalkozásokról bővebben: http://www.pecsimuzeumok.hu/index.php?m=2&s=5&id=20

  2. Tisztelt Szerkesztőség! Amennyiben negatív hangulat keltés volt a céljuk, azt elérték. De ki a címzett? A múzeum, mert trehány és szándékosan hagyta a vezetője lepukkanni ezeket az épületeket? Vagy a város a lúzer, mert átvette ezt a Maguk által szutyoknak nevezett romhalmazt? Vagy azok, akik komolyan véve az iskolán kívüli oktatást rendszeres vendégei foglalkozásainknak, amit szórakoztatva tanulásnak hívunk? Vagy mindenki? Mert ez egy komplex horgos, amit most jól kiosztottak, csak a célját nem értem.
    Jól kifacsarta a szerző a szavaimat. Látogatószám: országosan minden turizmusra építő mutató megcsappant. Tehát mindennek ellenére tartjuk a számot. Tavaly a közműdíjakon kellett takarékoskodnunk a szűkülő állami forrás miatt. És amit az újságíró bestiálisan kihagyott: elmondtam, hogy a többi intézmény velünk szemben a finanszírozást illetően milyen szolidáris volt. Ezt miért nem írja, hogy létezik még összetartás és segítés? Mert tavaly erre volt remek példa?
    És arról miért nem ír, hogy világszínvonalú a Múzeum utca gyűjteménysora, ami a turizmusnak és a hazai látogatóknak permanens vonzereje? És a lényeget miért ferdíti? Minimális létszámon maximumot teljesítünk, és azzal bombázni az olvasót, hogy a múzeum raktár, csakis a szerző szakszerűtlenségét bizonyítja. Minden múzeumban ott van a raktár (Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Szépművészeti Múzeum – mind Budapesten.) Tehát ezt nem negatívan kell “kampózni”, hanem tényszerűen kell kezelni. Olyan mintha egy iskola szemére vetné, hogy ott a szertár.
    Egyáltalán nem tartom illuzórikusnak a múzeumok felújítását. Csak ki kell várni. Lesz még uniós pályázat és akkor Pécs adófizetőinek egy fillérjébe sem kerül, mint ahogy most sem. Továbbá a pecsma.hu szerkesztősége részéről szintén rosszindulatot sugall az a szavazás, amely már nem az első alkalommal arra buzdítja az olvasókat, döntsenek: vajon “kell ennyi múzeum Pécsre, vagy a elvét kellene követni”?
    107 éve pécsi polgárok alapították ezt a múzeumot. Boldogok voltak, és áradt bennük a kultúra utáni tudásvágy. Ma a múzeumoknak pontosan olyan bulvár szemlélettel kell szembe menniük, mint amilyent ez a cikk is sugároz. Lehet, hogy tőlünk félnek? Ne féljenek, nem vagyunk médiafaló farkasok. Nekünk a bóvli és a butaság az ellenfelünk.

    Fabéényi Julia
    múzeumigazgató

  3. A múzeumokat be kellene telepíteni a Király utcában lévő üres épületekbe, hogy a városba érkezők könnyen megtalálják. A város központja ne legyen olyan mintha halálra lenne ítélve, ez a félelmet gerjeszti. Különböző, még ma is élő egyszerű, de kézügyességet, kisebb helyiségben végezhető iparműveseknek kellene több év bérleti díj fizetés mellőzése mellett felkérni, hogy ott helyben – bemutatóként végezzék munkájukat – minél látványosabban.

  4. Re : szippo Szerinted mennyi az a “önkormányzati hírportál ?” Én pl. a (sok ?) több,pécsi “online oldalt” – ne soroljam valamennyit ! – nem nevezném annak ! – Hagyján !- mert még van facebook oldaluk is ! Való igaz !- egy-egy hírt (nem csak Pécsett!) – célszerű legalább 2-3… más weboldalon is elolvasni ! – mert bár szeretik az újságírók “függetlenségüket” hangsúlyozni… ez nem mindig sikerül nekik!
    Viszont – emlékeztetnék arra, hogy pl. a varoslako.hu portál ígérte,hogy hamarosan megújul !- Úgy legyen !
    Múzeumok figyelmébe : legyen az a facebook oldaluk, vagy a honlapjuk !- törődjenek azoknak friss hírekkel való ellátásra ! Bocs’ Pl. nem egyszer…össze-vissza kell kattintgatni a neten, míg összeszedi az ember a tudnivalókat ! =mielőtt nekiindulna egy-egy múzeumot felkeresni – pl. vendégeivel ! )
    A Néprajzi Múzeum (Zsolnay szobornál) külső állapotáról (!) meg talán szót sem !

  5. Kell ennyi önkormányzati hírportál? Néha ez az egy is soknak tűnik. Szavazzunk 🙂

  6. “Pécshez tartozik idéntől a Csontváry…” Kedves Korb Zoltán:nem inkább ez évtől???

  7. Tud valaki még 1 olyan magyar várost Budapesten kívül ahol ennyi múzeum van, mint Pécsen? Húsznál is több van a városban. Szerintem ez sok!

Comments are closed.