Komoly vita a pécsi rák elleni szer körül

Egymásnak homlokegyenest ellentmondó vélemények záporoznak szerkesztőségünkbe, mióta lapunkban megjelent a rákkutató pécsi biokémikussal, Kulcsár Gyulával készített interjúnk. Volt, aki azt írta meg, hogy rajta vagy rokonán segített a készítmény; más azzal vádolt meg minket, hogy hamis reményt táplálva, félrevezetjük a beteg embereket. Akad a kommentezők sorában olyan is, aki egyenesen az ellen-lobbitól félti a találmányt, vagy éppen egy világméretű összeesküvéstől.

Kulcsár Gyula felfedezése nem új keletű. 1987-ben kezdte tudományos kutatásait, melyek eredményeként tizenöt éve hozzáférhető az a tabletta, amely hivatalos besorolása szerint „speciális gyógyászati célra szánt tápszer daganatos betegek részére”. Tehát nem pusztán étrend-kiegészítő, viszont még nem minősítették gyógyszerré sem, bár az efelé vezető út fontos állomását jelentheti egy nemrégiben végzett, komoly sikerrel zárult klinikai vizsgálat. Ez azt a nagy dózisú italport tesztelte egészséges embereken és rákos betegeken, amelynek egyetlen adagja ötven tabletta hatóanyagát tartalmazza tisztán. A kétlépcsős klinikai vizsgálat egyértelműen igazolta a magyar készítmény biztonságosságát és hatásosságát. Erről tájékoztattuk olvasóinkat előző cikkünkben.

 


Nyilvánvaló, hogy aki beteg, az utolsó szalmaszálba is reménykedve kapaszkodik. S van, akinek a gyógyulás nem is marad hiú remény! Mint B. E.-nek sem, aki ezt írta cikkünk megjelenése után: „11 éve mellrákot diagnosztizáltak nálam. A bal mellemben két, a jobban egy rosszindulatú daganatot találtak, sőt, bal oldalt egy pozitív nyirokcsomót is. 6 kemo és 60 sugár mellett szedtem a tablettát, s azóta is folyamatosan szedem, igaz, ma már csökkentett adagban. Étrendet és részben életmódot is változtattam, és élek! Köszönöm ezt a nagyszerű találmányt Kulcsár Gyulának!”

[frame]Alternatív csodaszerek?

Szódabikarbóna, cékla, c-vitamin, édesmandula, búzafű, csökkentett deutérium-tartalmú víz, lencsíra-olaj, kurkuma, kendermagolaj.[/frame]

 

Természetesen, aki bajban van, a pozitív visszajelzésekből merít erőt magának a betegség elleni küzdelemhez. De minden szervezet más, és nincs két egyforma daganatos megbetegedés sem, ráadásul a hagyományos kezelésekre is különbözőképp reagálhatnak, hát még a kiegészítő vagy alternatív gyógymódokra! Ez utóbbiak terén alig győz eligazodni az ember.

– Nagyon sajnálom a betegeket, hisz rájuk zúdulnak az információk, s ez el is bizonytalaníthatja őket, nem tudván, mitévők legyenek – mondja Kulcsár Gyula,  biokémikus. – Annak mindenképpen érdemes utánanézniük, hogy tudományosan mennyire megalapozott, mennyire hiteles a készítmény, amit kipróbálnának.

Egyik olvasónk férjét 2009-ben operálták rosszindulatú vastagbél-daganattal. Műtét után azonnal elkezdte szedni a szert, a legnagyobb ajánlott dózisban. Egy év után mégis megjelent a tüdőáttét.

– Nemcsak az adagolás fontos, hanem az is, hogy folyamatosan szedi-e a beteg, vagy sem. Minden eset egyedi, jó tanácsot is csak általánosságban tudok megfogalmazni. Az a cél, hogy a beteg szervezete rövid idő alatt jusson nagy dózisban a szükséges gyógyszerekhez. Mert minden kezelés végső soron matematikai probléma: van egy bizonyos mennyiségű ráksejt, amit egy adott mennyiségű hatóanyag tud elpusztítani. Ezért is lényeges a korai felismerés. Késői stádiumban ugyanis nem biztos, hogy sikerül a hatóanyag-tartalommal megteremteni a kellő arányt. A citosztatikum se emelhető a végletekig, abba ugyanúgy belehalna a beteg, a gyógykészítmény pedig bizonyos mennyiségen túl már nem képes fölszívódni.

– Mikor készül el a szer infúzió formájában is? Régebben erről is szó volt – írta Ica nevű olvasónk.

– Valóban, a kezdet kezdetén fölmerült, de infúziót csak kórházi körülmények között kaphat a beteg, tabletta vagy italpor formájában viszont otthon is hozzájuthat. Ezért döntött úgy a gyártó, hogy inkább e téren fejleszti a terméket.

– Amit aztán el is kell adni.

– Ez már marketing, nem az én dolgom. Az árát sem én határozom meg. Kutatóként a tudományos hátteret adom, a budapesti székhelyű központ pedig erre alapozva hozza létre a termékcsaládokat. Gyógyszerészekből és orvosokból álló tanácsadó szolgálatot is működtetnek, ahol szívesen válaszolnak a felmerülő kérdésekre.

 

[frame]Ellenszer: van vagy nincs?

Magyar orvosok mikro-idegsebészeti műtéteket végeznek, leszakadt végtagokat varrnak vissza, végleges művszívet ültetnek be, s egyéb bravúrokra képesek. A világméretű rákkutatás óriási pénzeket emészt föl. Miként lehetséges az, hogy e téren kicsorbul a szike, s nincs a ráknak ellenszere – teszik fel a kérdést sokan?

Masszívan tartja magát az az összeesküvés-elmélet, miszerint sem a „világhatalmaknak”, sem a gyógyszeriparnak nem (anyagi) érdeke a betegeket meggyógyító eljárás, gyógyszer, terápia kidolgozása. A témával foglalkozó szakemberek, orvosok véleménye azonban az, hogy a rák “biztos ellenszere”, gyógyszere, tablettája legalább akkora, ha nem nagyobb üzlet lenne, mint a betegség különböző tüneteinek enyhítésére kitalált szerek.[/frame]

 

Hirdetés

16 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A rák ellen egyetlen hatásos gyógyszer van: a rákk ‘n’ roll! CSsavard tökig a hangerőt!!!

  2. ELOŐZŐ HOZZÁSZÓLÁSOMBAN néltattam Mercola Lyposomal Vitamin C készítményét. VISSZA KELL VONNOM MERT MEGRÖKÖNYÖNYÖDÉSEMRE ÉRTESÜLTEM Mercola készítményét az eredeti Livon Lab független kiértékelő laboratóriumi vizsgálatnak vetette alá aminek eredménye nagy csalódást okozott nekem. Hatástalannak és értéktelennek bizonyult. Bizonyíték alant:

    http://www.google.com.au/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&frm=1&source=web&cd=2&cad=rja&ved=0CEcQFjAB&url=http%3A%2F%2Fwww.amazon.com%2FLiposomal-Vitamin-Mercola-Licaps-Capsules%2Fproduct-reviews%2FB00BBF9Z40&ei=5C4jUo_VMOPxiAeurIGwAQ&usg=AFQjCNHfauT5s82QQIblM3UfQVF7pFbBUw&sig2=v4ZjOSApiMsc6Wz3s1QSHg

    NEM TUDNÁM ELKÉPZELNI Mercola tudna ezekről. A gárdája igencsak cserbe hagyta akiknek dolga volt megszervezni a kapszulákat. Avagy a gyártó cég volt hamis? Mercola talán nem ellenőrízte a dolgokat és megbízhatott azokban akik becsapták.

    Minőségi embernek ismertem meg. Jelenleg disputálom velük a problémát és vasszatérítést akarok a hatástalan szerre. Ugyancsak elküldtem nekik a a fenti jelentést és, hogy elvárom levegyék a listáról a liposomal vitamin c-t. Az illetékesek a megoldást.
    megpróbálják kikerülni. Meglátom mi lesz.

  3. Mivel a családban többféle rákos meg betegedés van jó lenne meg gyorsítani az eljárást hogy valóban csoda történjék………..

  4. Szerettem volna Kulcsár Gyulával találkozni míg mút évben meglátogattam öcsémet és 7 hétig voltam otthon. Nem részletezem de nem kaptam ehhez segítséget. A culevitről mindent megtanultam, hogy véleményt tudjak alkotni magamnak. Kétségtelenül hasznos találmány és citosztatikumok mellett használva segít. mennyire segít, tudomásom szerint eddig nincs kiértékelve sajnos, de lehet ki van csak én nem tudom. Ahogy az Angol mondja nekem nincs kutyám bevetve ebben a verekedésben (I don’t have a dog in this fight) és Kulcsár beiktatta a C vitamint is de kevesebb mint infúzióban, 3 gramnál többet a szervezet nem tud bevenni. Ez nem elég még megcsiklandozni sem a rákot. A C vitamin nagyon olcsó különben. A közelmúltban találták fel az egyik új kiszerelését LYPOSPHERIC VITAMIN C-t aminek a hatása nagyon megközelíti az infúzióét. Csak egy baj van vele mivel a kiszereléshez lecithin kell amit szója babból nyertek és tudvalevő a szójabab termelés génmodifált 95%-ban Amerikában ennek álldatlan hatását szervezetünkre a vitamin máris hátránnyal indul mert a génkezelés ártalmát is mérsékelni kell neki! Dr Joseph Mercola viszont tovább nézett és megkereste az alternatív lecithin forrást ami nem gén-szennyezett amit napraforgó magból nyernek és ez a termés nem génkezelt még eddig. De ugyanakkor kapszulákba gyártatta le a legjobb gyártóval és a dózis ugyanakkora mint a Livon Lab kiszerelése szójával Mercoláé még sokkal olcsóbb is! A C vitaminról elsöprő bizonyítékok vannak az ellenpropaganda hazúgsága ellen, ha kutattok ott vannak Külön is rákgyógyászati segítség, de a rákgyógyászat adjunktív részeként ment életeket. A világon több helyen, több módon gyógyítják a rákot. De sarlatánok is vannak.

    Szerintem a C vitamin latbavetésével gyorsabb erdmény születik mint minden mással beleértve a Culevitet is ami nem oly széleskürü betegségeknek segít mint a vitamin, ami nem csak a rákra koncentrál, Persze ehhez tanulni kell, megérteni miről van szó. Érzelmi gondolkodás veszélyes de sokan arra építve határoznak. Aki beleszeretett a Culevitbe jó ha szedi de szedjen Lypospheric C vitamint is egy összefogó rákgyógyászati protokollban, csak nyerhet. Culevit nem elég, C vitamin nem elég. Életviteli stilus, táplálkozás. mozgás, sztresz redukció. szociális kapcsolatok stb mind fontos részei a protokolnak.

    Dr Thomas Levy világ szakértője a C vitaminnak könyveit érdemes elolvasni. Kincseket találtok és fel fogtok háborodni miket hazudikm a propaganda ellene.

  5. vadkecske
    “A témával foglalkozó szakemberek, orvosok véleménye azonban az, hogy a rák “biztos ellenszere”, gyógyszere, tablettája legalább akkora, ha nem nagyobb üzlet lenne, mint a betegség különböző tüneteinek enyhítésére kitalált szerek.”
    No persze. Ha a Kulcsár úr beadja mint szabadalom, abból hogy tudnának profitálni a nagy gyógyszergyártó cégek? Ellopják a szabadalmát? Úgy? A multiknak az újabb és újabb kotyvalékok piacradobása gigaprofitot eredményez. A másik rákellenes módszer, a vérbe beadott nagydózisú C vitamin sem hatásos ha orálisan veszi be a beteg.

    HOZZÁSZÓLÁSOM:
    A fenti utolsó mondat felelőtlen tudatlan, felszines állítás. Sajnos ez kissé tompítja Vadkecske hozzászólását akinek a szíve jó helyen van, csak az agya nem volt eléggé bekapcsolva.. Iskola példája annak a fontosságnak, hogy elég mélyre kutassunk és széles látószöggel. EDDIG.
    Egy patinás amerikai klinika csinált is egy tesztet a C vitaminnal. Kiderült, hogy hatástalan! De azt elhallgatták, hogy a módszer csak akkor működik, ha vérbe adják be közvetlenül! Ezt természetesen ők is jól tudták, és természetesen szájon át kellett a tesztalanyoknak bevenni. Még egy ilyen neves klinika is igyekszik félrevezetni az embereket, annyira rettegnek attól, hogy tényleg feltalálják az ellenszert.

    HOZZÁSZÓLÁSOM:
    A C vitaminról vagy 80 éve van elsöprő bizonyíték publikálva korábban ugyanazokban a neves, minőségi öorvosi magazinokban amik az utóbbi időben vissza utasítják, nem közlike le a hasonló kutatási eredményeket amik vagy lehúzzák a vizes lepedőt a hamis módszerrel végzett felmérésekről és hazúg konklúziókról vagy erőssen veszélyeztetik a gyógyszeripar érdekeit a csillagászati hasznát. A gyógyszerek (kevés kivétellel) hamissan vannak reklámozva növelve a gyógyhatást és leszintezve a veszélyes mellékhatásokat. Minnél hatásossbnak bizonyult a C vitamin szinte csodaszer renoméval annál jobban űldözi az ipar. Legtöbb orvosnak fogalma sincs ha már nem szerepel a hivatkozási kézikönyvbe és ha abban nincs a kkor “nem létezik”! 2010-ben történt Újzélandban egy farmer megbetegedett kórházban ápolták egy ECMO masinára kapcsolva kómában. Hetek után behívták a családot tudtukra adva leveszik a gépről nincs remény. A család ellenkezett. Azonnal az Intereneten kerestek megoldásokat és ráakadtak a C vitaminra és életmentő voltára. Vissza a kórházba kérték az infúziós magas dózis beadását. A doktorok ellenezték hogy nincs adat róla hagyni kell meghalni a pácienset. Két nap mulva tűzték ki a masináról levenni. A család követelte az infúziót mondván még nem próbáltak meg mindent. Plusz az orvoscsoport egyik tagja szintén nem érezte jól magát ezen beavatkozás nélkül halni hagyni. Kelletlenűl beleegyezett a kórház és beadták az első infúziót. Az újzélandi 60 Minutes program vídeózta a történteket. Mutatták vitamin előtt a páciens tüdeje tele volt fertőzött folyadékkal, teljesen homályos volt a lelet sem a tüdők lebenye sem bordák nem voltak kivehetők. De a legközelebbi felvétel már tisztult és jól láthatók voltak a tüdők. A dózis kevesebb volt mint kértek de a javulás meglepő volt. Felébredt a páciens a család nagy örömére. Másnapi látogatáskor megrökönyödve tapasztalták az apa ismét kómában feküdt. A doktorok fapofával hallgattak. De kiderült leállították az infúziót önhatalmuan! Hírtelen egy állami ügyvéd segítségét kérték aki megmondta a kórháznak ez törvény ellenes és mi lesz belőle. A doktorok ismét beadták az infúziót de nagyon kis dózisban ami től ismét felébredt de lassú kálvária volt. Felesége közben megtalálta a nemrég kifejlesztett C viatm széjon át adva majdnem olyan hatású mint infúzióban a Lypospheric C vitamint amit naponta vitt be férjének amitől meglódúlt a javulás annyira, hogy egy othonhoz közelebbi kórházba szállították vissztéve kómába az utazás miatt. Az új kórházba érkezéskor a család kérte az infúziót amit az orvos megtagadott! Ök nem tudnak róla, ne is kérjék. Ismét harc az apa életéért . Végül mikor már annyira felépült hogy rehabilitációs kórházba utalhatták ott az orvos azzal biztatta 3 hónapnak néz elébe. Felesége adta be neki tovább a C vitamint és 13 nap után salyát lábán távozott haza. Az Interneten megtalálható a történet Angolul van persze. Írd be a keresőbe:
    http://www.3news.co.nz/Living-Proof/tabid/371/articleID/171328/Default.aspx
    Tudatlanság arrogancia, korrupció jellemzi az orvosipart nagyrész a doktorok észre sem veszik a gyógyszeripar fogjul ejtette őket.- EDDIG.

    november 19, 2012

  6. “A témával foglalkozó szakemberek, orvosok véleménye azonban az, hogy a rák “biztos ellenszere”, gyógyszere, tablettája legalább akkora, ha nem nagyobb üzlet lenne, mint a betegség különböző tüneteinek enyhítésére kitalált szerek.”
    No persze. Ha a Kulcsár úr beadja mint szabadalom, abból hogy tudnának profitálni a nagy gyógyszergyártó cégek? Ellopják a szabadalmát? Úgy? A multiknak az újabb és újabb kotyvalékok piacradobása gigaprofitot eredményez. A másik rákellenes módszer, a vérbe beadott nagydózisú C vitamin sem hatásos ha orálisan veszi be a beteg. Egy patinás amerikai klinika csinált is egy tesztet a C vitaminnal. Kiderült, hogy hatástalan! De azt elhallgatták, hogy a módszer csak akkor működik, ha vérbe adják be közvetlenül! Ezt természetesen ők is jól tudták, és természetesen szájon át kellett a tesztalanyoknak bevenni. Még egy ilyen neves klinika is igyekszik félrevezetni az embereket, annyira rettegnek attól, hogy tényleg feltalálják az ellenszert.

  7. Nem értek hozzá, de ha csak egynek segit a többinek nem árt ez a gyógyszer már megérte a kutatómunkát. Amugy nem értem hogy jönnek ide a degenerált politikai hozzászólások.

  8. férgek ezek a liberálisok, hogy itt nyomulnak, egyébként meg az eüm nem véletlenül tiltakozott akkor, csak nem egy libsi vezette? köcsög gyógyszerlobbi

  9. A mai napon ***********-s országgyűlési képviselő Baranyába látogat. Ennek keretében ************** tart lakossági fórumot, amelynek témája a választási regisztráció és a******** nemrégiben nyilvánosságra hozott gazdasági programja lesz.
    Ha:
    – érdekel a helyi és az országos közélet, és szívesen elmondanád a véleményedet,
    – szeretnéd megtudni, hogy mért aljasság a választási regisztráció, és hogy milyen gazdaságpolitikai fordulatot szeretne az ******
    – vagy egyszerűen csak szívesen részt vennél egy jó hangulatú közéleti beszélgetésen, akkor köztünk a helyed!

    – Kérdezzél!

    A beszélgetések helyszíne és időpontja:
    ******:
    ******. november ****. (******) ***:00
    Helyszín: ****a, *****, ****** utca 3.

  10. A napokban nagyon sokat lehetett hallani a készítményről és annak hatásosságáról. Kérném az újságírókat, műsorvezetőket, hogy egy-egy hazai v. külföldön megjelent szakmai cikkel, a kísérletben résztvevő klinika orvosaival, betegeivel, fekete-fehér számokkal erősítsék meg a kutató ill. a forgalmazó állításait. Szerintem ez mindkét oldal érdeke. Amennyiben ennek akadálya van bármelyik részről, az már egy hiteles információ. Úgy gondolom a média hitelességét is erősítené, és nem fizetett hirdetésként olvasná az ember.

  11. Kedves Cules!

    Tarts ki, ne hagyd hogy a destruktív szakmailag irígy és féltékeny pitiánerek kedvedet szegjék. A gyógyult és gyógyuló betegek hisznek Benned és Neked! Tarts ki! Sikoltoznak, mert Te és a forgalmazó nem traktáljátok őket valami exkluzív nyaraló paradicsomban tudományos konferenciának álcázva a jutalomutat. Rettegnek az egyszerű és tiszta megoldásoktól, mert annak nincs zavaros nyomdokvize amiben jól lehet halászni. A Te szándékod tiszta: segíteni akarás. Sajnos kis Hazánkban igen elterjedt a bizonyos érdekeknek nem behódolókkal szembeni nem kis ellenállások gerjesztése, ellehetlenítése.Ezt tették Béres Józseffel (Béres csepp), teszik ezt Kovács Ádámmal, most Veled. Ami különösen felbőszíti őket szerintem, a tudat, a sejtés, hogy jó úton jársz.

    A Hippokrátészi eskü eredeti szövegének fordításából idézek: “Senkinek sem adok majd mérget, még ha kéri is; sõt még csak ilyen tanácsot sem adok neki.” Miért van az, hogy amikor szegény Édesanyámba bekötötték a citosztatikumot, a hölgyön három rend gumikesztyű volt. Megkérdeztem, hogy miért hord egyszerre ennyi?. Azt válaszolta, hogy nagyon mérgező! Tehát a képzett egészségügyi dolgozó retteg attól, hogy a bőrére cseppenjen, Édesanyám vérébe meg deciliter szám folyhatott. Nincs is közöttünk már…

    Tudjuk, hogy a Te találmányodnak semmilyen káros hatása nincs, sőt a klinikai tesztek a jótékony hatását igazolták, ami nemzetközi szaklapban (International Journal of Cancer) is elismerésre került! Ez az ami bántja őket kegyetlenül! Az hogy mindez nyilvánosságot is kaphat egyenesen tragikus számukra!

    Tarts ki és adjon az Isten erőt és egészséget a munkádhoz!

    Gyuri

  12. A rák gyógyítható, nincs is ilyen “betegség” amúgy. Csak kifizetődőbb meghalni, mint élni egyeseknek.

  13. Ugye az infúzió azért nem lehetséges, mert azt csak GYÓGYSZER esetében engedélyeznék. Ez egy szimpla étrend kiegészítőnek bejegyzett cucc. Vagyis az az állítás, hogy gyógykészítmény hazugság.
    Kedves Csató Andrea! Nézzen utána a dolgoknak. Tudja az ön szakmájának, van egy alapszabálya: Minimum két független forrásból kell megerősíttetni azt amit leír. Gondolom ezt a közleményt megtalálta mielőtt leült a “biokémikus doktorral” beszélgetni.

    K Ö Z L E M É N Y

    Különböző médiumokban a közelmúltban ismételten megjelent egy korábbi hír, mely szerint egy pécsi kutató feltalálta a rák ellenszerét. A tudományos irodalom ezekről a szenzációs megfigyelésekről egyelőre nem értesült.

    A cikkben hivatkozott készítmény szájon át adható formája jelenleg étrend-kiegészítőként van forgalomban, ezért a cikkben a „hazai fejlesztésű gyógyhatású készítmény” megfogalmazás pontatlan és félrevezető.

    Magyarországon gyógyhatásra hivatkozással kizárólag gyógyszert és gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítményt lehet forgalomba hozni, étrend-kiegészítőt nem.

    Egy étrend-kiegészítő készítményről nem lehet azt állítani, hogy rákellenes gyógyító hatása van.

    Infúziós készítményt ilyen indikációban csak gyógyszerként lehet engedélyeztetni. A gyógyszerként való engedélyeztetéshez többek között emberen végzett klinikai vizsgálatok is szükségesek, melyek engedélyeztetése még nem történt meg. Ilyen módon nem állítható, hogy „rákellenes infúzió készült”, mint azt a cikk címe sugallja.

    Félrevezető és etikátlan a cikk, mert az emberekben indokolatlan igényt kelt a termék iránt és azt a látszatot kelti, hogy már van hatékony új rákgyógyszer.

    A daganatellenes készítmények gyógyszerként való engedélyeztetése centralizált forgalomba hozatali engedélyezési eljárással lehetséges. Ebben az esetben az új gyógyszer dokumentációjának értékelését az Európai Gyógyszerügynökség Londonban végzi és a közösségi forgalomba hozatali engedélyt az Európai Bizottság adja ki, amely az EU összes tagállamára érvényes.

    Klinikai vizsgálatok Magyarországon végezhetők, azonban ennek szigorú feltételei vannak, melyet az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) értékelése és az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) Klinikai Farmakológiai Etikai Bizottsága véleménye alapján kiadott engedély birtokában lehet megkezdeni. (Ilyen engedély hiányában emberen orvostudományi kutatás nem végezhető, ennek megsértése a Btk. 173/D. §-a alapján bűncselekménynek minősül és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.)

    Az illetékes hatóságokhoz (OGYI, ETT) ezen időpontig kérelem a feltalálóktól nem érkezett. Információnk szerint a feltaláló tevékenységét jelenleg nem a Pécsi Tudományegyetem kutatójaként végzi.

    A közvéleményt megtévesztő hírek, illetve állítólagos klinikai vizsgálatok miatt az ETT javaslatára az Egészségügyi Minisztérium korábban már kezdeményezett jogi illetve etikai eljárást.

    2008. április 8. EÜM Sajtóiroda

Comments are closed.