Gyerekek csinosították ki a pécsi Vízkincstárat

Egykori vizes emlékek közt, a Föld napján díjazták a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. idei víz világnapi rajzpályázatának legjobb pályamunkáit és alkotóit. Összesen 27 pécsi diák vehetett át elismerést munkájáért, akik közül a legjobbak iskolájuknak is nagy örömet szereztek: két pécsi intézmény ivókutat, egy harmadik iskola pedig interaktív táblát nyert a szolgáltató pályázatán. A gyerekek egy közös festés keretében a Vízkincstár támfalát is megújították, vízhez kapcsolódó képekkel színesítették.

A TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. évek óta hirdet alkotói pályázatot a víz világnapjához kapcsolódóan az általános iskolások számára. Idén arra kérték a gyerekeket, mutassák meg, milyen mindennapi munkák, foglalkozások része a víz. A „Mesterségem címere: VÍZ” jelmondatú pályázatra 12 intézményből összesen 245 sokoldalú és ötletes alkotás érkezett, köztük például a csatornaszerelő, karbantartó, barista, vagy éppen a gyöngyhalászok munkáját bemutatva.

Az elismeréseket Sándor Zsolt, a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. vezérigazgatója adta át az intézmények tanulóinak és felkészítő pedagógusainak a pénteki rendezvényen. Ezúttal a Mecsekaljai Iskola Bánki Donát Úti Általános Iskolája (Samu Adrienn 8/b, Vajda Réka 1/a), valamint a Budai-Városkapu Iskola (Polgár Krisztián 6/a) diákjai szerepeltek a legeredményesebben. Előbbi intézmény egy interaktív táblát, utóbbi Zsolnay ivókutat vehet át a napokban.
A gyerekek ötletei és munkája eredményeként április 29-én egy második iskolában is ivókutat avatnak: a zsűri döntése alapján a víziközmű-szolgáltatáshoz leginkább kötődő, számos kreatív, egyedi gondolkodásmódú alkotás elkészítéséért a Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola is ivókutat nyert.

tettye23
tettye22
tettye21
tettye20
tettye19
tettye18
tettye17
tettye16
tettye15
tettye14
tettye12
tettye10
tettye09
tettye08
tettye07
tettye06
tettye05
tettye04
tettye03
tettye02
tettye01
A rendezvényen a gyerekek egy közös művészeti alkotást is készítettek: a Tettye interaktív bemutatótermének támfalát együtt tették színesebbé, így a környezetismeret órák helyszínéül is felajánlott oktatóközpont bejárata barátságos, vizes tematikájú motívumokkal fogadja az érkező iskolás csoportokat.

Nők a képeken

A pécsi szolgáltató rajzpályázatán is tetten érhető az a trend, amely az elmúlt éveket jellemzi egy februárban közölt átfogó elemzés szerint. Az utóbbi években egyre több gyerek, főként lányok döntenek úgy, hogy arra a kérésre, rajzoljanak egy tudóst, női alakot vetnek papírra. Míg a hetvenes években az Egyesült Államokban ötezer gyerekből mindössze huszonnyolcan rajzoltak női alakot a tudományhoz kapcsolódóan, mára ez az arány negyven százalékra emelkedett.

A vízszolgáltatásról és a kapcsolódó munkákról is sokan gondolják, hogy a férfiak felségterülete, pedig – ahogy a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt.-nél is – a mérnököktől a technikusokig szinte minden munkakörben dolgoznak nők.

A gyerekek a pályázat során a vízhez kapcsolódó szakmák ábrázolásakor sok esetben társítottak női nemet a karakterhez: a 245 rajzból 80 alkotáson szerepelt női búvár, halász, szakács, kertész, vagy delfinidomár, de akadt női edző és vízimentő is. A lányok 93%-a rajzolt női alakot.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés