Hatalmas homokóra robbant szét a Széchenyi téren!

Több mint 570 pécsi kollégista lepte el ma a Széchenyi teret egy látványos villámcsődület erejéig, melynek ráadásul súlyos mondanivalója is volt.

A pécsi kollégiumok idén is megtartották hagyományos Széchenyi téri villámcsődületüket, melyen 9 kollégium több mint 570 diákja vett részt. A tavalyi fiatalságot és tavaszt hirdető „virággá alakulás” után a kollégisták most azonban egy sokkal komolyabb cél érdekében fogtak össze.

Hatalmas homokórát formáztak

Szilágyi Zoltán, az esemény szervezője kiemelte, hogy a “Pereg az idő” szlogen alatt futó szerdai villámcsődülettel Leonardo Di Caprio „Özönvíz előtt” című filmjének üzenetére szeretnék felhívni a pécsiek figyelmét. Ez az üzenet pedig nem más, mint hogy a globális felmelegedés következményei katasztrofálisak, és hogy nem elég csupán a tavaly életbe lépett párizsi klímaegyezményben megfogalmazott célok és teendők ismételgetése, hangoztatása, lépni és tenni is kell a Föld érdekében. A szükséges lépések azonban egyelőre nem történnek meg, az időnk pedig fogytán van – mondta a flashmob szervezője.

Sokan vettek részt az eseményen

Épp ezért a főtérre ma délután 5 órakor észrevétlenül „beszivárgó” több mint félezer kollégista először a Földet formálta meg, majd bolygónkból homokórát alkottak, mely az utolsó szem lepergő homok után szétrobbant a 30-40 zenész kollégista drámai aláfestő muzsikájára.

Fontos üzenete volt a villámcsődületnek

Szilágyi Zoltán elmondta, a már hagyományosnak számító pécsi rendezvény célja, hogy minden évben egy adott környezeti, társadalmi jelenségre vagy eseményre hívja fel a városiak figyelmét.

A pécsi diákok is tenni akarnak a Földért

– Pozitív példát szeretnénk mutatni, és ezekkel a villámcsődületekkel reményeink szerint befolyásolni tudjuk a diákok és az emberek életszemléletét, életmódját. Azt szeretnénk elérni, hogy egy-egy rendhagyó üzenet megalkotásával a pécsi kollégisták minden évben átéljék az összetartozás, az együttműködés érzését – mondta Szilágyi Zoltán.

Hozzátette: annak ellenére, hogy idén nem kaptak annyi támogatást, hogy a szokásos „egyenpólókat” be tudják szerezni, a fiatalok mégis nagyon lelkesen fogtak össze a magvas tartalmú csődület létrehozásában.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés