Kenguruk születtek a pécsi állatkertben!

Dagad az erszény a kenguruknál – a pécsi állatkertben két kis Bennett-kenguru is született a közelmúltban. Ha valakinek szerencséje van, akár meg is láthatja az erszényből kikandikáló apró állatkákat.

A napokban vették észre a pécsi állatkert gondozói, hogy a Bennett-kenguruk közül kettőnek is dagad az erszénye, és mozog benne egy-egy apróság – azaz a mecseki zoo két kis kenguruval gyarapodott. A kis állatokat ugyanakkor egyelőre nehéz észrevenni, ugyanis anyjuk erszényében élvezik a meleget és a biztonságot.

kenguru, hl01
Ha szerencsénk van, megláthatjuk, ahogy kinéz a kicsi

Ennél a fajnál mindössze 30-40 nap között változik a vemhességi idő, az utód ezt követően alig néhány grammos (!) súllyal születik meg. Születését követően a fejletlen kölyök rögtön anyja erszényébe mászik, ahol 9 hónapig él. 

A pécsi állatkertben négy Bennett-kenguru lakik, közülük három a közelmúltban, a teljes felújítás után érkezett a mecseki parkba. A jelek szerint nagyon jól érzik magukat, hiszen már szaporodtak is. A Bennett-kenguruk Ausztráliában és Tasmániában őshonosak, és képesek arra, hogy embriójuk fejlődését késleltessék, ha a körülmények még nem megfelelőek a születésre.

kenguru, hl04
Jól érzik magukat a pécsi állatkertben

A pécsi családoknak már a most következő hosszú hétvégén is jó program lehet a kengurules: akinek szerencséje van, akár meg is pillanthatja, amikor az erszényből kidugja a fejét az apróság.

 

Hirdetés