Lesből mérnek a rendőrök

Módosította a sebességmérésre vonatkozó utasítást az Országos Rendőr-főkapitányság, mostantól a rendőrség honlapján nem kell közzétenni, hogy mikor és hol mérnek majd a mozgó tarffipaxok – írja a 24.hu.

Decemberben törölték az Országos Rendőr-főkapitányság érvényben lévő utasításából azt a szakaszt, melyben meghatározzák, hogy előre nyilvánosságra kell hozni a mozgó traffipaxokkal megfigyelt területeket, és azt is, hogy mikor mérnek az adott helyszíneken. A rendőrségi törvényt azonban nem lehet ilyen könnyen megváltoztatni, így lényegében a traffipaxokra vonatkozó utasítások most is érvényben vannak, csak épp hónapok óta nem teljesülnek: már a decemberi módosítás előtt letiltották a megyei kapitányságoknak a traffipaxokra vonatkozó adataik közlését – írja a 24.hu. A Sebességellenőrzések-rovat szeptember óta nem frissült a police.hu-n. A rendőrség szeptember óta egyre gyakrabban bejelentés nélkül, lesből vagy civil kinézetű autókból mér.

A rendőrség azzal magyarázta az álcázott gépkocsik bevetését, hogy a Véda-rendszer fix helyekre telepített traffipaxaival és a hagyományos rendőrautókkal végzett ellenőrzések nem érik el a kívánt célt, ugyanis az autósok egy része csak addig tartja be a szabályokat, amíg a traffipaxok látókörében van.

A probléma az, hogy a jogszabályban jelenleg is az áll még, hogy a rendőrségi honlapon be kell jelenteni az ellenőrzési terveket, tehát az a frissen bevezetett módosítások ellenkezőjét írja elő. A jogszabály kimondja, hogy a rendőrség csak úgy helyezhet el képfelvevőt és készíthet felvételt, hogy az „bárki számára nyilvánvalóan észlelhető” legyen, azaz lesből vagy álcázott gépkocsiból a törvény szerint nem lehetne sebességet mérni, és úgy sem, hogy arról valamilyen tájékoztatót ne helyezzenek ki a mérés közvetlen környezetében.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés