Ha karbantartjuk a katalizátort, óvjuk a környezetünket is

A rendszeres autóhasználók mindegyike hallott már a katalizátorról. Nagy valószínűséggel azt is tudja majd’ mindenki, hogy a motor károsanyag-kibocsátását hivatott csökkenteni, azonban sokan nem tudják, pontosan mi is a funkciója. Ebben sietett segítségünkre Amrein Tamás, az Amreinracing Autószerviz ügyvezetője.

– A katalizátor a kipufogógázok károsanyag-kibocsátását alakítja át, innen is ered az alkatrész elnevezése – mondta el a PécsMa.hu-nak Amerin. – Szerepe nélkülözhetetlen, hiszen e nélkül a gépjárművek nem tudják teljesíteni a környezetvédelmi normákat. A hétköznapi használatban ez azt jelenti, ha nem lenne a katalizátor, akkor hatalmas mennyiségű szén-dioxidot bocsátana a levegőbe, ez pedig, mondani sem kell, hogy az élet számos területén okoznak komoly problémákat. Nem véletlen tehát, hogy az autók károsanyag-kibocsátását minden műszaki vizsga alkalmával, azaz kétévente kötelező ellenőrizni. Ha ebben eltérés mutatkozik, az a katalizátor meghibásodására utalhat.

A szakértő azt is hozzátette, hogy ha a működés során nem tapasztalnak semmilyen hibára utaló jelet, akkor ez a kétévenkénti ellenőrzés elegendő is. Azonban akadnak kivételes esetek, illetve típushibák is.

Amrein Tamás

– Például ha benzines autók esetében a gyújtótrafó meghibásodik, akkor az el nem égett, már befecskendezett üzemanyag bekerül a katalizátorba, ahol nagymértékű károsodást tud okozni – magyarázta Amrein Tamás. – De ha egy gépjárműnek magas az olajfogyasztása, az olaj is bekerülhet a katalizátorba, ami szintén hibát eredményezhet, vagy gyengítheti annak hatásfokát. Egy tapasztalt szerelő ezeket az összefüggéseket azonnal átlátja, ezért is érdemes kellő gyakorlattal és szakmai tudással rendelkező szerelőt választanunk.

Hogy a katalizátornak mennyi az élettartama, a típustól, és az autó használatától is függ, a tapasztalatok szerint azonban 200 ezer megtett kilométer után érdemes meggondolni már a cserét, vagy legalább egy átfogó ellenőrzést. Sőt, ma már olyan technológia is létezik, amellyel a cserét el lehet kerülni, és egy tisztítással növelhetjük az alkatrész élettartamát.

Persze aki dízeles autót hajt, annak a részecskeszűrőre kell hasonlóan nagy figyelmet fordítania, ha el akarja kerülni a későbbi kellemetlenségeket. Hiszen a részecskeszűrő tisztíja a kipufogógázt, ezzel járulva hozzá a mértékletesebb károsanyag-kibocsátáshoz.

– Cseréjének gyakoriságára nincsen konkrét előírás, egyes típusoknál a gyártó javaslatokat fogalmaz meg, azonban a gyakorlat összességében azt mutatja, hogy teljesen egyén- és használatfüggő – magyarázta el Amrein. – Ha valaki gyakran használja rövid, városi utakon, ahol nem tudja saját magát regenerálni egy előre megírt programmal, akkor hamar eltömődhet, akár fél év alatt is. Az elmúlt években azonban jelentős fejlődést tapasztalhatunk a részecskeszűrők világában, a 2000-es évek elején még sok gond volt velük, de manapság ha valaki megfelelően karbantartja az autóját, az intervallumuk jelentősen megnövelhető.

Arra azonban nagyon oda kell figyelni, hogy eltömődött szűrővel ne nagyon használjuk az autót, mivel abban felhalmozódik a hamu, akkor azt a rendszer saját magától már nem képes kitisztítani, és ezek után külső beavatkozásra van szükség, ami bizony jelentős anyagi kiadásokkal járhat, még cserével is, ez pedig  akár milliós tételt is jelenthet. Arról nem is beszélve, hogy egy eltömődött részecskeszűrő jelentős üzemanyag-fogyasztás növekedést okozhat, teljesítményvesztéssel jár, és még komolyabb meghibásodásokat is okozhat a motorban.

Hirdetés