Pécsi férfiak, szakállnövesztésre fel!

Nem először találkozunk novemberben hatalmas méreteket öltő szakállakkal Pécs utcáin, hiszen novemberben sokan leteszik a borotvát egy jobb ügy érdekében. Ekkor veszi ugyanis kezdetét a No Shave November, vagyis a Ne Borotválkozz November, mely nemcsak egy jó arcszőrzetet növesztő móka, hanem valójában egy rákellenes mozgalom is.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint évente több mint 4 ezer férfinál állapítanak meg prosztatarákot Magyarországon, és több mint negyedük bele is hal a megbetegedésebe. 2015-ben 1258, 2016-ban pedig 1301 halálos áldozata volt a kórnak.

Mik a tünetek, hogy vehetjük észre?

A rák korai időszakában még a dülmirigyen, a prosztatán belül maradnak a beteg sejtek, de súlyosabb esetben ráterjedhetnek a környező szövetekre is. Ha a daganat eléri a nyirokcsomókat, akkor nagyon gyorsan átterjedhet más szervre is.

A panaszok megjelenésekor a tünetek ugyanazok a jó- és a rosszindulatú daganatoknál is: gyakori vagy nehezen induló vizelés, a vizelet-visszatartás nehézsége, gyenge vagy időnként megszakadó vizeletsugár, fájdalmas érzés vizelés közben, továbbá vér megjelenése a vizeletben vagy az ondóban.

Prosztatarák gyanúja esetén több vizsgálatot kell elvégezni a diagnózis felállításához. A kezelésnek több módja ismert, így például a műtét, a hormon- vagy a kemoterápiás kezelés. A gyógyulás esélye nagyban függ a felismerés idejétől: a korán észlelt prosztatarák gyógyítható, vagy legalábbis visszaszorítható, és a beteg jó minőségű, lényegében tünet- és panaszmentes életet élhet.

Sok mozgással megelőzhető a betegség!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint az egészség megőrzéséhez legalább napi 10 ezer lépésnek megfelelő mozgásra van szükség – ez adta az ötletet az országos kezdeményezéshez, a „10 Ezer Lépés Program” elindításához, melynek keretében minél több prosztatarákos férfit vonnak be különféle mozgásprogramokba.

A Gyógyulj Velünk Egyesület és a Magyar Rákellenes Liga programjának részeként gyógytornászok számára is továbbképzést szerveznek, hogy a szakembereket felkészítsék a daganatos betegek fizioterápiás segítésére. A program része az urológus és az onkológus szakorvosok szemléletformálása is, hogy betegeiket is folyamatosan ösztönözzék arra, vegyék fel a kapcsolatot gyógytornásszal, a tudatos fizikai aktivitást tegyék a mindennapjaik szerves részévé.

Szakállnövesztés, majd adományozás

A komoly betegség megelőzésének apropóján indult el a Movember mozgalom is. Ironikusan a Ne Borotválkozz Movembert (az előtag ‘mo’ az angol moustache, vagyis bajusz szóból ered, az utótag pedig a novemberre utal) két amerikai hölgy találta ki több mint nyolc évvel ezelőtt, amikor arról ötleteltek, hogy nemtől, kortól és státusztól függetlenül hogyan harcolhatnának a rák ellen úgy, hogy közben jól is érezzék magukat.

Minden évben versenyt is hirdetünk november végén!

A mozgalom koncepciója egyszerű, szinte mindenki költ borotválkozásra, gyantázásra vagy hajvágásra. Ha ezek az emberek csak novemberben ezt az összeget inkább rákellenes szervezetekhez juttatják el, hatalmas segítséget nyújthatnak a rászorulóknak. A Ne Borotválkozz Movember alatt az emberek hajat, bajuszt, szőrt és szakállat növesztenek, azt, amit a rákos betegek éppen elveszítenek. Azzal, hogy a Movemberhez csatlakozók szabadon és vadul hagyják szőrüket nőni, felkeltik az emberek figyelmét, például a prosztatarákra.

Amellett, hogy a mozgalom emlékeztet minket arra, hogy ideje elmenni évente egy átfogó rákszűrésre, adakozhatunk is. Természetesen mi határozzuk meg, hogy hova és kinek adományozunk. Hogy könnyebb legyen a dolgunk, összeszedtük a teljesség igénye nélkül, hogy Pécsen milyen rákellenes szervezetek működnek, ha úgy döntenénk, hogy „letesszük a borotvát” novemberben.

  • Magyar Rákellenes Liga Pécsi Alapszervezete
  • Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány
  • Tölösi Péter Alapítvány a Leukémiás és Tumoros Megbetegedésű Gyermekek Gyógyításáért
  • Ökumenikus Segélyszervezet
  • Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika, Onkohematológiai Osztály
  • Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés